hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Kevesebb az üres praxis

Februárhoz képest harmincöttel kevesebb üres praxis van az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adatai szerint, írja a Világgazdaság.

Július végén az Állami Egészségügyi Ellátó Központ praxiskezelő nyilvántartásában 635 üresen álló háziorvosi és fogorvosi praxis volt, év elején pedig még 670 üresen álló körzet szerepelt. Ugyanakkor a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek száma júliusban huszonöttel, az alapellátáshoz tartozó fogorvosi körzeteké héttel nőtt.

– A finanszírozás hiánya miatt nem szívesen mennek dolgozni az alapellátásba a fogorvosok – mondta Nagy Ákos, az Országos Alapellátási Szövetség fogorvos-képviselője a Világgazdaságnak

A 389 üres háziorvosi körzetből a legtöbb Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van. A tartósan üres praxisok száma eléri az ötvenet, a statisztikai adatok szerint Jász-Nagykun-Szolnok megyében 29, Békés megyében pedig 30 praxisban egészen biztosan nem rendel háziorvos.

Az alapellátás fejlesztését célozzák azok a projektek is, amelyek a Magyar falu program keretében érhetők el a kistelepülések számára. A múlt héten kihirdetett pályázatok keretében a legtöbb forrást, csaknem 125 millió forintot a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéd önkormányzata nyerte el egy rendelőkomplexum építésére, ahol egy helyen lesz a felnőtt- és gyermek háziorvos, a fogorvos és a védőnői szolgálat, valamint egy gyógyszertárat is építenek.

(forrás: Világgazdaság)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés