hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Kevesebb áldozatot szedhet idén az influenza?

A pár évvel ezelőtti influenzajárvány következtében az emberekben egy ideig maradt egyfajta védettség, hangzott el az InfoRádióban.

A pár évvel ezelőtti, súlyos lefolyású influenzajárvány következménye, hogy az emberekben egy ideig maradt egyfajta védettség, ezért nem szed annyi halálos áldozatot a mostani járvány, mint a környező országokban – mondta az InfoRádiónak a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház orr-fül-gégészeti profilvezető főorvosa, Noszek László.

– Az influenzavírus egy nagyon változékony vírus, ezért nem lehet ellene egy hosszan tartó védettséget adó oltást kifejleszteni. De az Egészségügyi Világszervezet, illetve a megfelelő szervek minden évben elkészítik azokat a várható vírustörzsekből készült keverékeket, amiket az aktuális évben az oltásokra használnak. A Magyarországot talán két éve elért járvány nagyon váratlanul érte a lakosságot, akkor az áldozatok száma is magasabb volt, nem olyan vírustörzsek jöttek, amik ellen száz százalékos védettséget nyújtott az oltás. A helyzethez az is hozzájárult, hogy nem megfelelő számban voltak az emberek beoltva. Az akkori járványnak viszont az is a következménye, hogy egy ideig az emberek egy jelentős részében marad valamiféle védettség,és a mostani fertőzést okozó vírustörzsek ellen ezért van a korábbiaknál jelentősebb védelem – részletezte Noszek László.

(forrás: InfoRádió)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés