hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Két magyar startup is esélyes

Hat innovatív startupot, köztük két magyart juttatott tovább a kockázati tőkebefeketetőkből és szakértőkből álló nemzetközi zsűri az EIT Health InnoStars Awards 60 000 euró összdíjazású startup verseny Coimbrában, Portugáliában tartott bootcampjén.

A továbbjutó két magyar, valamint egy olasz, egy litván, és két lengyel csapat közül kerül majd ki a végső győztes, aki a november 16-án megrendezésre kerülő budapesti döntőn 25 000 eurót nyerhet termék validálásra. A második helyzett 20 000 eurót, a harmadik helyezett pedig 15 000 eurót nyer. A csapatok két egymást követő bootcampen különböző üzleti terv fejlesztő és prezentációs tréningeken vehettek részt a coimbrai Istituto Pedro Nunes (IPN) inkubátorában, mely a legjobb tudományos inkubátor (Best Science Based Incubator) kitüntető címet kapta 2010-ben és az EIT Health egyik partnere. A versenyt olyan kkv-knak, spin-off és startup vállalkozásoknak írták ki, melyek már rendelkeznek prototípussal.

A döntősök nagy része közép-európai

A szabályozási környezet figyelembevétele rendkívül fontos. Néha hajlamosak vagyunk csak a technikai részletekre, a fejlesztésre, a hatékonyságra és a fejlődésre fókuszálni, de mostantól több figyelmet fordítunk, és nagy hangsúlyt fektetünk az előírásokra és a tanúsítványokra” – mondta Havlik Károly, majd alapító társa és testvére, Havlik Marcell hozzátette: “Nagyon kitartónak kell lenni a megfelelő befektető megtalálásában. A befektető nagyon sokat számít, ha nem tudunk együtt álmodni, vagy ha elveszítjük a bizalmat, abból óriási problémák adódhatnak. A kommunikáció szintén kulcsfontosságú, csakúgy, mint a jó ügyvédek.” Ők ketten együtt fejlesztették harmadik testvérükkel, Tamással együtt a DiabTrend cukorbetegek számára készült okos naplózó alkalmazását, amely az adatok folyamatos elemzésével felügyeli a vércukorszintet és figyelmeztet annak veszélyes változásaira.

Joao Geral, az O Teatro trénere Havlik Károllyal
Joao Geral, az O Teatro trénere Havlik Károllyal

A másik magyar csapat a HepC, mely dr. Bakács Tibor tudományos igazgató vezetésével olyan biológiai terápiás módszert dolgozott ki, mely stimulálja a szervezet immunrendszerét, megszünteti a patogén vírusok replikációját, majd az egészségre ártalmas agyag biztonságosan távozik a beteg testéből.

“A legfontosabb, amit az EIT Health-szel közös munkában tanultunk, azok a tényezők, melyek a hallgatókat befolyásolják és rendkívül hasznosnak találtuk, azt is, hogy más startupokkal is meg tudtuk beszélni az orvosi eljárásokat és az orvostechnikai eszközök klinikai értékelését” – mondta el Tomas Mikosz, a lengyel FindAir társalapítója. A FindAir egyedülálló, intelligens inhaláló rendszert fejlesztett ki, mely a használat során minden értékes adatot nyomon követ. Segíthet az asztmás rohamok megelőzésében, csökkentheti a szükséges gyógyszer dózisokat, és megtaníthatja a betegeket, arra, hogy mi okozza a rosszulléteket, így a felhasználók magasabb életminőséget élvezhetnek. A Findair alkalmazással szinkronizálva a betegek személyre szabott információhoz jutnak az asztmás rohamok elkerülése érdekében, vagy rosszabb esetben fel tudnak készülni a rohamra. A másik lengyel csapat pedig a Genomtech, akik egy innovatív, mobil gén diagnosztikai eszközzel szálltak be a versenybe.

A négy közép-európai startupon kívül egy olasz és egy litván vállalkozás is bejutott a legjobb 6 közé. A litvániai Oxipit egy deep learning alapú rendszert tervezett meg, ahol a kórház adatbázisát felhasználva a radiológiai szempontból leginkább hasonló digitális röntgen képek összehasonlításával a korábbi felvételek tanulságait felhasználva segíti a diagnózist. Az olasz Holey pedig egy automatikus 3D szkennert fejlesztett, mely 30 másodperc alatt készít teljes képet a beteg alakjáról, majd egy 3D szoftver virtuális modellt készít, melyen az orvosok be tudják állítani a paramétereket és egy 3D nyomtatóval testreszabott merevítőket nyomtathatnak ki.

(forrás: WS Hungary)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!