hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Később sem lesz prioritás az egészségügy

A hvg.hu szerint a 2020-2021-es költségvetés sarokszámait lefektető kormányhatározat arra utal, hogy befagyasztják az Emmi alá tartozó költéseket.

Az oktatási és egészségügyi kiadások jelentős részét magában foglaló Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tétele lesz a 2020-as és a 2021-es állami költségvetés egyik nagy vesztese – derül ki a hvg.hu szerint a két év költségvetési sarokszámait rögzítő friss kormányhatározatból.

Az Emminek 2019-re 3 496 milliárd forint kiadást tervezett be a kormány, ez a jelenlegi tervek szerint 2020-ban 3 582 milliárd lesz, 2021-ben 3 478 milliárd (vagyis kevesebb, mint 2019-ben). Mindez úgy, hogy a következő években várhatóan 3 százalék körül lesz az infláció, vagyis reálértéken az Emmi kiadásai még jobban csökkenni fognak.

Az Emmi kiadásainak befagyasztása annyiban nem meglepő, hogy az egészségügy és az oktatás a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta mostohagyerekek, mindkét terület finanszírozása csökkent 2010-ről 2017-re GDP-arányosan, és az összes állami kiadás százalékában is. A kormányhatározat nem részletezi az Emmi fejezetén belüli számokat, így egyelőre nem lehet tudni, konkrétan az oktatással és egészségüggyel kapcsolatos számok hogyan fognak alakulni a kalapon belül, elvi esély van rá, hogy más tételeket (például a Nemzeti Sportközpontokét) meg fogja vágni a kormány.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink