hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Kérdőívet állítottak össze a betegaktiváció mérésére

A betegaktiváció mérésére, fejlesztésére a világ számos fejlett egészségüggyel rendelkező országában fordítanak kiemelt figyelmet.

Az Óbudai Egyetem Egyetemi Kutató és Innovációs Központjában működő HECON Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpont munkatársai – Gulácsi László mb. tudományos rektorhelyettes; Péntek Márta egyetemi tanár és Zrubka Zsombor egyetemi docens, a kutatóközpont vezetője – a Budapesti Corvinus Egyetem, az ELTE és az amerikai Oregoni Egyetem munkatársaival közösen már magyar nyelven is elérhetővé tették a világ több, mint 20 országában használatos, 13 kérdésből álló Betegaktiváció Kérdőívet (PAM-13). A betegaktivációs mérőeszközt azért fejlesztették ki, hogy egy megbízható eszközként szolgáljon, tudja mérni a betegek azon készségeit, ismereteit és motivációját, amelyek szükségesek ahhoz, hogy hatékonyan hozzájáruljanak saját ellátásukhoz, és végül előre jelezzék a jobb lehetőségeket.

A közel 800, 40 évnél idősebb válaszadó körében végzett online kutatás kimutatta, hogy a magasabb betegaktiváció a hazai lakosság körében is összefügg az egészségesebb életmóddal. Magasabb betegaktiváció esetén az emberek többet mozognak, egészségesebben táplálkoznak, ritkábban túlsúlyosak és magasabb egészségműveltséggel rendelkeznek. A tanulmány ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a betegaktiváció nem függ az életkortól, az iskolai végzettségtől vagy anyagi helyzettől, az egészségtudatos hozzáállás bárki számára elérhető.

Tény és való, hogy az egészség megőrzésében, a krónikus betegségek terhének leküzdésében egyre nagyobb szerep jut maguknak a betegeknek is. Az egészséges életmód, a hatékony önmenedzsment, a jó terápiás együttműködés nem csak népegészségügyi szempontból fontos. A gyógyszerek és orvostechnikai eszközök gyártói is felismerték: a betegeknek is szerepe lehet abban, hogy a mindennapi használat során egy-egy gyógyszer vagy orvosi eszköz mennyire bizonyul hatékonynak vagy biztonságosnak. A betegek oktatására és támogatására szakosodott szakemberek mellett az egészségügy digitalizációja is elősegíti, hogy a betegek információkhoz jussanak és támogatást kapjanak az egészségük megőrzéséhez, krónikus betegségek önmenedzsmentjéhez vagy egy-egy terápia megfelelő alkalmazásához. Magas betegaktiváció esetén mindezek sikerének az esélye is magasabb.

Amennyiben a betegaktiváció szintje a kívánatosnál alacsonyabb, akkor azt fejleszteni kell. De honnan tudjuk, hogy mi a kívánatos, kinél alacsony, kinél magas szintű a betegaktiváció? Milyen módszerekkel fejleszthető hatékonyan? Amig nem tudjuk mérni - addig sehonnan. A mérhetőség a gyártók esetén is kulcskérdés, hiszen a betegaktiváció támogatásával, fejlesztésével a termékük eredményes használatát is elősegíthetik. A PAM-13 magyar verziójának köszönhetően minderre már hazánkban is van lehetőség.

A PAM-13 betegaktivációs kérdőív magyar verziójának kifejlesztése része a HECON Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpont azon programjának, mely azt tűzte ki célul, hogy az egészség és életminőség mérésére a legkorszerűbb, nemzetközileg alkalmazott kérdőívek hazánkban is elérhetők legyenek.

A „The European Journal of Health Economics” című szaklapban megjelent eredeti angol nyelvű közlemény.

(forrás: Óbudai Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés