hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Kell-e a tb-kasszából támogatni a magánorvoshoz fordulókat?

„A magánorvosoknak nem az állami ellátás forrásaira kell ácsingózniuk, hanem segíteni kell azt, hogy az állami rendszer további forrásokhoz jusson” – írja egy egészségügyi magánvállakozó a VG.hu-n.

Dr. Babai László, a Prima Medica EgészségCsoport tulajdonos-igazgatója arra a mostanában gyakrabban is elhangzó álláspontra reagált, miszerint a helyzetet javítaná, ha a magánszolgáltatást igénybevevőknél részben csökkentenék a járulékfizetést. (Lásd például Lantos Csabától korábbi cikkünkben!)

 „A többek által levezetett gondolatmenet szerint – írja Babai  – a magánszolgáltatók majd átveszik az állami feladatokat. A gond ezzel az, hogy a rendszer valójában nem így működik. A magánrendelőkbe járó páciensek átlagéletkora 39 év körül van, döntően 25-49 év közöttiek. Túlnyomó részüknek a kezelése „ráér”, vagyis nem akut ellátásra jelentkezik, és az esetek viszonylag egyszerűbbek. Az állami egészségügybe elsősorban a 60 év feletti, krónikus betegek, valamint a 18 év alatti gyermekek járnak. Sokszor akut ellátásra, vagy éppen komplikált műtétekre, kezelésekre.

Hol van itt az átjárás? Melyik magánszolgáltató tud magánfinanszírozásból ellátni akut trombózist vagy agyvérzést? Kezelni polimorbid, vagyis egyszerre több betegséggel küzdő időseket? Agyműtéteket végezni gyermekeknél? Csontvelőt transzplantálni és utókezelést végezni? Tömegbalesethez kivonulni? És mindezt az egész országban elérhetően, az Alaptörvénynek megfelelően egyenlő esélyt biztosítva, napi 24 órában?
Mindezt ma Magyarországon az állami rendszer kevesebb, mint harmadannyi pénzből igyekszik megoldani, mint nyugati szomszédunk.

Innen akarunk még pénzt kivenni úgy, hogy az állami ellátás már így is roskadozik? Aki ilyent mond, az fogalmazza meg inkább úgy a gondolatait, hogy nem kell 24 órás mentőszolgálat, majd megyünk azért, aki fizet. Nem kell ide agyműtét, majd műtjük azt, akinek pénze van. Nem kell idősellátás, elég, ha a középkorúakat gyógyítjuk – olvasható a vg.hu-n.

(forrás: vg.hu)
hirdetés

Könyveink