hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Káslert mindenki ismeri

Jó szakember, a szakmájában az egyik legjobb, de nem rendszerszintű irányító – mondják Kásler Miklósról az Mfornak nyilatkozó szakmabeliek.

"Nem ő a központi figura az asztaltársaságban, ő a bölcs, aki ritkán szólal meg, és inkább összegzi az elhangzottakat. Nagyon korrekt szakmai kapcsolat alakult ki köztünk, egy úriember, azt viszont nem pontosan érti a szakma, miért rá esett a választás" – mondta egy széles körben ismert orvos, kórházigazgató az Mfor munkatársának Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterről.

Kásler az Országos Onkológiai Intézet éléről került be a kormányba. A döntés meglepte a szakmát. Kásler tudását senki nem kérdőjelezi meg, sőt! „Ő maga az onkológia, semmi nem történhet nélküle, és hogy idáig jutott, abban nagyon sok munka van, szisztematikusan haladt előre” – mondta a portálnak egy szakmabeli. A kardiológia mellett az onkológia az a terület, amely a legnagyobb befolyást biztosítja a fő intézmény vezetőjének. Káslert mindenki ismeri a szűkebb elitből, beleértve a politikait is, jobb- és baloldalon egyaránt. Mindenkinek volt, van, lesz egy betege a családban, s akkor a legjobbra van szükség. Kásler pedig ügyelt rá, hogy ha megkeresik, személyesen intézze a kezeléseket. Maga tartotta a kapcsolatot, tájékoztatott, mikor mire volt szükség. És tette ezt korrektül, valóban figyelve a betegeire.

A szakmai karrier tehát nehezen kikezdhető, de egy miniszternek a szervezetirányításban is erősnek kell lennie. Az onkológiai intézetben a lap információi szerint kedvelték, pontosabban tisztelték Káslert, de tartottak is tőle. Nem félelemmel vegyes tisztelet volt ez, de volt, aki úgy érezte – vagy úgy éreztették vele –, hogy tartani kellett a három lépés távolságot.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) azonban másik pálya. Itt egy nagyobb szervezetet kell irányítani, ahol az egészségügy csak egy terület, ott van mellette még például az oktatás vagy a sport. Ez már túl nagy falat lehet a 68 éves Káslernek a szakma vélekedése szerint. „Tíz éve még elég lett volna ehhez az aktivitása, de mára ez megkopott” – mondták. A korábbi, hasonló posztot betöltő tárcavezetők közül Réthelyi Miklóst alkalmasabbnak vélték egy ekkora „birodalom” összefogására, mint az Emmi.

Visszatérve Káslerre, ha egyesek szerint meg is haladja a képességeit egy gigatárca irányítása, a minisztériumból érkező hírek szerint erős kezű főnökként igyekszik bemutatkozni a stáb előtt. Állítólag kemény átadás-átvétel zajlik, szigorú követelmények mentén, Kásler könnyű szívvel dob vissza dokumentumokat további átdolgozásra.

Összességében azonban az róla a benyomás, hogy az egészségügy rendszerszintű elemzése nem a legerősebb oldala. Az ilyen típusú szakmai háttérbeszélgetéseken, szűkebb körben folytatott koncepcionális munkákban nem vett részt, amikor pedig mégis bekerült egy ilyen projektbe, nem volt feltűnő a hozzáadott érték az általa jegyzett tanulmányban. Ő egy ízig-vérig onkológus szakember, de nem Kásler fogja beazonosítani az ágazati problémákat és nem is tőle lehet várni a megoldási javaslatokat – állítják a lap forrásai. Sok múlik tehát a minisztert körülvevő stáb, az államtitkárság felkészültségén.

A szakmában meg vannak győződve arról, hogy Kásler nem fogja kitölteni a négy évet, 2020 környékén új miniszter érkezhet az Emmi élére.

(forrás: Mfor)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...