hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Kásler Miklós: Sok évtizedes munkám gyümölcse érett be

Facebook-bejegyzésben üdvözölte az emberi erőforrások minisztere az orvosok bérének emelkedését, az utóbbi időkben zajló folyamatokra pedig saját munkája eredményeként tekint.

Az orvoskollégák átütő erejű béremelése miniszteri küldetésem egyik fontos alappillére, az utóbbi időkben zajló folyamatokban pedig sok évtizedes munkám gyümölcsét látom beérni – írja hivatalos Facebook-oldalán Kásler Miklós miniszter, aki szerint történelmi előrelépést jelent az egészségügyi dolgozók bérfejlesztése.

Az egészségügyért is felelős orvos-miniszterként elkötelezett vagyok az ágazati dolgozók elismerésében, az infrastruktúra fejlesztésében és a gyógyítás színvonalának további emelésében – fogalmaz a miniszter, majd úgy folytatja: a magyar egészségügy párját ritkító szellemi tőkéje és az elkötelezett szakdolgozók olyan nemzeti értéket testesítenek meg, amelyet gyarapítani és megbecsülni érdemes. A mostani orvosi béremelés ennek szellemében történik meg.

A magyar emberek számítanak az egészségügyi dolgozókra, különösen az előttünk álló időszakban. Az orvosok, ápolók és az őket támogató szakdolgozók pedig számíthatnak a magyar kormányra. Elkötelezettek vagyunk ugyanis egy olyan hatékonyan működő ellátórendszer mellett, amelyet a benne dolgozók magukénak éreznek – olvasható a miniszteri posztban.

 

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink