2020. szeptember. 26., szombat - Jusztina.
hirdetés
hirdetés

Javultak az esélyek

A kórházba kerülő infarktusos betegek túlélési esélyei nagy mértékben javultak, derül ki dr. Merkely Béla InfoRádiónak tett nyilatkozatából.

hirdetés

A kórházba kerülő infarktusos betegeknek jók a túlélési esélyei – mondta a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese. A Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika igazgatója szerint ma már a drágább beavatkozások is elérhetőek – olvasható a rádió holnapján.

A várható élettartam az elmúlt 20 évben legalább 6 évvel emelkedett főként a szív- és érrendszeri megbetegedésből eredő halálozás csökkenésének eredményeként - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Merkely Béla. A Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika igazgatója hozzátette: a javuló statisztika elsősorban a megfelelő kezelés eredménye.

„Az ország egész területére gyakorlatilag megvalósult a heveny szívizom-infarktus katéteres ellátása, tehát a mentő azonnal viszi 19 központba a beteget, és azonnal műtőasztalra teszik. De természetesen jönnek új technológiák – például katéteres szívbillentyű-műtétek, amikor már nem kell a mellkast megnyitni, hanem lehet úgy billentyűt beültetni, hogy az érrendszeren keresztül juttatjuk fel a billentyűt a megfelelő pozícióba, vagy katéterrel plasztikázzuk a billentyűket” – ismertette a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese. Ma már elérhetőek a korábban kifejezetten drágának számító beavatkozások is – tette hozzá Merkely Béla.

A további részleteket az InfoRádio holnapján találja.

(forrás: InfoRádió)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

A metasztatizáló kolorektális daganattal küzdő betegek trifluridin+tipiracil-kezelése jobb adherencia mutatókkal írható le, mint a regorafenib-kezelés.