hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Járványos agyhártyagyulladás: védekezzenek védőoltással!

A korai diagnózis és a gyors orvosi ellátás életmentő szerepére hívják fel a figyelmet a járványos agyhártyagyulladással kapcsolatban a házi gyermekorvosok.

Kiszámíthatatlan betegség a járványos agyhártyagyulladás, hiszen nagyon rövid idő, mindössze 24 óra alatt gyökeres változást hozhat a beteg életében.[13] A betegség, amit a meningococcusbaktérium okoz, nehezen diagnosztizálható, rendkívül gyors lefolyású és életre szóló szövődményekkel járhat.[14] A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy minden tizedik fertőzött még a gondos orvosi ellátás mellett sem éli túl a betegséget.[15] Gyermekorvosok és infektológus szakértők szerint a meningococcusfertőzés kialakulását meg kell előzni, vagyis mindenkinek, aki kockázati csoportba tartozik, érdemes védőoltást kapnia ellene.[16]

Való igaz, hogy ez a betegség elsősorban a csecsemőket érinti. A kisgyerekek is veszélyben vannak azonban, egyik legutóbbi betegem például egy ötéves kisfiú volt – fogalmazott dr. Kovács Ákos gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének vezetőségi tagja.  Ha felmerül az agyhártyagyulladás lehetősége, nincs idő késlekedni, minden perc számít. A háziorvos legfontosabb feladata, hogy a beteg azonnal intenzív osztályra kerüljön. A gyors kórházi ellátás, a célzott antibiotikumos kezelés radikálisan javítja a túlélési, felépülési esélyeket.”

Magyarországon a 2016/2017-ben összesen 48 meningococcus okozta agyhártyagyulladást regisztráltak. Nyolc beteg belehalt a fertőzés súlyos szövődményeibe, azaz hatból egy beteg nem élte túl a fertőzést.[17] A megbetegedések többsége a téli és kora tavaszi időszakban fordul elő.[18]

Néha olyan gyorsan kialakul a szepszis, azaz a vérmérgezés, hogy az agyhártyagyulladásnak már nincs is ideje kifejlődni. Előfordul az is, hogy a beteg keringése omlik össze, és emiatt veszítjük el a pácienst – fűzte hozzá a gyermekorvos. A túlélők egy része pedig olyan súlyos következményekkel kénytelen folytatni az életét, mint a végtagamputáció, idegrendszeri problémák, hallás- és látáskárosodás.”

A járványos agyhártyagyulladást okozó baktériumnak 13 szerocsoportját különböztetik meg, a legtöbb megbetegedést az A, B, C, Y, W és X szerocsoportok okozzák. Hazánkban a megbetegedések többségét a B típus okozza, a C csoportú megbetegedések csupán néhány járványos időszakban kerültek többségbe.[19] A meningococcus okozta fertőző agyhártyagyulladás az egész világon, minden  korcsoportban előfordul. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente mintegy 500 000 megbetegedést okoz, halálozási mutatója pedig rendkívül magas: minden évben 50 000 ember veszíti életét a fertőzés következtében.[20]

Különösen veszélyeztetett gyerekek

A lakosság 10%-a az orrgarat-váladékában tünetmentesen hordozza a baktériumot, de egyes korcsoportokban ez az arány sokkal magasabb is lehet.[21] A baktérium cseppfertőzéssel, szoros kontaktus útján terjed, közvetlen érintkezés (pl. csókolózás, köhögés, tüsszentés[22]), vagy tartós, illetve gyakori, ismételt kontaktus, mint a zsúfolt együtt lakás, együtt alvás az előfeltétele.[23] A betegek a tünetek megjelenése előtti 7. napot követően az antibiotikumkezelés megkezdésétől számított 24 óráig fertőzőképesek.[24]

Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke hangsúlyozta: „Tapasztalataink és a statisztikai adatok is azt mutatják, hogy az 1 évnél fiatalabb csecsemők vannak a leginkább kitéve ennek a betegségnek. Ennek oka, hogy miután az anyai ellenanyagok védelmező hatása lecsökken, a csecsemők védtelenekké válnak a fertőzéssel szemben. Egy ilyen kiszámíthatatlan, gyors lefolyású betegség ellen csak a védettség időben történő kialakítása jelenthet hatékony eszközt.”

Szintén veszélyeztetett csoportot alkotnak az 1–5 év közötti kisgyermekek, körükben a második leggyakoribb a meningococcus-megbetegedések előfordulása,[25]ezért megfontolásra ajánlott, hogy ők is megkapják a védőoltást.

A fertőződés kockázata serdülőkorban ismét emelkedik: a kamaszok és fiatal felnőttek hordozzák ugyanis tünetmentesen a legnagyobb arányban (20-30%) a meningococcusbaktériumot.[26] Minél többen hordozzák a baktériumot, annál nagyobb az esélye a fertőzés előfordulásának, különösen a zárt közösségekben.[27] Mindezeken túl a fiatalok tömegrendezvényeken, fesztiválokon, szórakozóhelyeken, külföldi utakon egyaránt könnyen találkozhatnak a baktériumot hordozókkal. [28],[29]

Infektológus szakorvosok azt javasolják, hogy a csecsemők, az 5 év alatti gyermekek, a zárt közösségekben, például kollégiumban, bentlakásos iskolában, nevelőotthonban élő gyermekek és fiatal felnőttek védőoltással védekezzenek az invazív meningococcus betegség ellen. A védőoltás szintén ajánlott azoknak, akik más betegségük (például asplenia, HIV-fertőzés, immunhiányos állapot, komplement-defektus) miatt kevésbé ellenállóak a fertőzésekkel szemben.[30]

A megelőzés fontosságát felismerve Budapest Főváros V. kerület Lipótváros Önkormányzata hazánkban elsőként biztosította a kerületi családok részére a  díjmentes védőoltást, az oltóprogram keretében már számos kerületi család kisgyermeke kapta meg az agyhártyagyulladás elleni oltást.

A gyors diagnózis életet menthet

A meningococcus okozta agyhártyagyulladás nehezen felismerhető betegség, többnyire ugyanis olyan általános tünetekkel jelentkezik, amelyek hasonlíthatnak más gyakori betegségekhez. Emiatt későn születhet meg a pontos diagnózis, vagyis hogy milyen betegség áll a tünetek hátterében.[31]Ilyen nem specifikus kezdeti tünet például a láz, az erős fejfájás, a hányinger, a tarkókötöttség. Csecsemőknél az említetteken kívül jelentkezhet magas hangú sírás, nyöszörgés, az evés visszautasítása, ébresztési nehézség.[32]

A betegség előrehaladásával a súlyosabb tünetek is megjelenhetnek, ilyen a fényérzékenység, a tudatzavar, csecsemőknél esetenként a fejükön észlelhetően kidomborodó kutacs.  A fertőzés következtében vérmérgezés is gyorsan kialakulhat, ezt jelezhetik a bőrön megjelenő pontszerű bevérzések vagy a nagyobb kiterjedésű bőrvérzések. Ezek összetéveszthetők más kiütéses megbetegedésekkel.  Annak eldöntésében, hogy kiütésről vagy bevérzésről van-e szó, segíthet az „üvegpohárpróba”, amikor a foltokra üvegpoharat nyomunk. A nyomásra el nem tűnő eltérések az agyhártyagyulladás egyik nagyon súlyos formájára, a meningococcus vérmérgezésre utalhatnak.[33]

A megtévesztő kezdeti tünetek mellett a betegség rendkívül gyors lefolyása is nehezíti az agyhártyagyulladás felismerését és kezelését. A fertőzést követően a véráramba kerülő baktériumok órák alatt szétterjednek és szaporodni kezdenek az emberi szervezetben.[34] A kezdeti tünetek jelentkezésétől a beteg állapota rohamosan súlyosbodhat, és akár 24 órán belül életveszélyes állapotba kerülhet vagy meg is halhat.[35]

De akik életben maradnak, azok sem biztos, hogy maradványtünetek nélkül felépülnek a betegség szövődményeiből. Tíz betegből legalább egynél számolni kell súlyos testi/idegrendszeri következményekkel, ezek közé tartozik az ujjak vagy teljes végtagok elvesztése, az agykárosodás, az epilepszia és a halláskárosodás.[36],[37] Ezek olyan helyrehozhatatlan következményei a betegségnek, amelyek a fertőzésen átesettek életminőségét hosszú távon, akár teljes életen át befolyásolják.

A hazai járványügyi szakemberek szerint a meningococcus elleni védelmet 2-3 hónapos korban javasolt megkezdeni, és 25 éves korig célszerű fenntartani.[38]

 


[1] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017 Utolsó felkeresés: 2018.09.30.

[2] Tájékoztató a meningitis epidemica járványügyi helyzetéről a 2016/2017. epidemiológiai évben

https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/Meningococcus/Meningococcus.html Utolsó felkeresés: 2018.09.30.

[3] WHO Meningococcal meningitis http://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/meningococcal-meningitis Utolsó felkeresés: 2018.09.30.

[4] https://www.nhs.uk/conditions/meningitis/complications/ Utolsó felkeresés: 2018.09.30.

[5] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[6] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[7] Rosenstein NE. N Engl J Med. 2001 May 3;344(18):1378-88.

[8] Tájékoztató a meningitis epidemica járványügyi helyzetéről a 2016/2017. epidemiológiai évben

https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/Meningococcus/Meningococcus.html Utolsó felkeresés: 2018.09.30.

[9] https://www.nhs.uk/conditions/meningitis/complications/ utolsó felkeresés: 2018.09.30.

[10] WHO Weekly epidemiological record. Meningococcal vaccines: WHO positioning paper, 2011, 86, 521-540

[11] EMMI módszertani levele a 2018. évi védőoltásokról, Egészségügyi Közlöny 2018/3.

[12] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[13] Thompson MJ. Lancet. 2006 Feb 4;367(9508):397-403.

[14] Rosenstein NE. N Engl J Med. 2001 May 3;344(18):1378-88.

[15] WHO Weekly epidemiological record. Meningococcal vaccines: WHO positioning paper, 2011, 86, 521-540

[16] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[17] Tájékoztató a meningitis epidemica járványügyi helyzetéről a 2016/2017. epidemiológiai évben

https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/Meningococcus/Meningococcus.html Utolsó felkeresés: 2018.09.30.

[18] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[19] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[20] Control of epidemic meningococcal disease. WHO practical guidelines. 2nd edition p.16 http://www.who.int/csr/resources/publications/meningitis/whoemcbac983.pdf

[21] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[22] https://www.nhs.uk/conditions/meningitis/ Utolsó felkeresés: 2018.09.30.

[23] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[24] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[25] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[26] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[27] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[28] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[29] https://www.cdc.gov/meningitis/bacterial.html Utolsó felkeresés: 2018.09.30.

[30] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[31] Rosenstein NE. N Engl J Med. 2001 May 3;344(18):1378-88.

[32] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[33] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

[34] WHO Weekly epidemiological record. Meningococcal vaccines: WHO positioning paper, 2011, 86, 521-540

[35] Thompson MJ. Lancet. 2006 Feb 4;367(9508):397-403.

[36] NHS - Meningitis https://www.nhs.uk/conditions/meningitis/ Utolsó felkeresés: 2018.09.30.

[37] WHO Weekly epidemiological record. Meningococcal vaccines: WHO positioning paper, 2011, 86, 521-540

[38] Módszertani levél az invazív meningococcus betegségről II., átdolgozott kiadás, 2017

(forrás: PR-ego)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés