hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Ismét kórházakat ellenőriz az ÁSZ

A számvevők arra kíváncsiak, hogy a közpénzből működő egészségügyi intézményekben betartják-e a gazdálkodási előírásokat, írja a Magyar Idők.

Több nagyobb egészségügyi intézmény működésének áttekintését kezdte meg az elmúlt napokban, hetekben az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Arról, hogy a szervezet pontosan mire kíváncsi, Salamon Ildikó, az ÁSZ tervezési vezetője tájékoztatta a Magyar Időket.

– A számvevőszék minden érintett intézménynél egységes szempontok alapján készít értékelést. Ebből kiderül, hogy a kórház működése megfelel-e a pénzügyekről és a vagyongazdálkodásról szóló törvényi előírásoknak, de fontos az is, hogy helyesen alakították-e ki az intézményben azokat a belső ellenőrző rendszereket, amelyek a korrupciós veszélyek ellen nyújthatnak védelmet – közölte a tervezési vezető. Rögzítette azt is, hogy a kórházak mint állami intézmények kötelesek a közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kezelni, emellett megfelelni a gazdálkodásukat meghatározó rendelkezéseknek.

– A gazdálkodási szabálytalanságokat komolyan kell venni, azok ugyanis akár a szakmai feladatellátás biztonságát is veszélyeztethetik – szögezte le Salamon Ildikó, majd hozzátette: a törvényi előírások és a gazdálkodási szabályok betartása az intézmények vezetőinek a felelőssége.

Az ÁSZ tervezési vezetője felsorolta, mely intézményekben kezdték meg nemrégiben a számvevők a gazdálkodási viszonyok áttekintését. A mostani ellenőrzésekben a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, a váci Jávorszky Ödön Kórház és az Orosházi Kórház mellett sorra kerül a szolnoki Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet, a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, a salgótarjáni Szent Lázár Kórház, a tatabányai Szent Borbála Kórház és a Szentesen működő Dr. Bugyi István Kórház. Ezeken túl a négy fővárosi telephellyel – Szent István Kórház, Szent László Kórház, Merényi Gusztáv Kórház, Rehabilitációs Centrum – működő Dél-pesti Centrumkórház–Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetnél is vizsgálódnak már az ÁSZ szakemberei.

 

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink