hirdetés
2020. október. 28., szerda - Simon, Szimonetta.
hirdetés

Ismét bejelentették a nővérszállók felújítását

8,5 milliárd forint összértékű beruházással Kaposváron, Kecskeméten, Szombathelyen és Nyíregyházán új nővérszállókat építenek, további 12 helyszínen pedig 2020-ig felújítják a meglevő szállásokat – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

13 megyei és egy városi kórház 16 helyszínén fejlesztik az egészségügyi szakdolgozók lakhatási körülményeit – emelte ki a miniszter keddi sajtótájékoztatóján.

A 4 új nővérszálló építésével 368 új férőhelyet hoznak létre az országban, a felújítások során pedig további 1209 férőhelyet korszerűsítenek. „A cél, hogy olyan barátságos, családbarát, színvonalas, modern eszközökkel felszerelt lakókörnyezetet biztosítsunk, amely lehetővé teszi, hogy az egészségügyi dolgozók ki tudják pihenni magukat, és megfelelően koncentrálhassanak munkájukra. Ez segít a jó szakemberek megtartásában, valamint vonzza a fiatalokat is az egészségügyi pályára.” – hangsúlyozta a miniszter. A kormányzat feladata – tette még hozzá Kásler Miklós –, hogy biztosítsa az egészségügyi dolgozók számára a biztos megélhetést, és azt az infrastrukturális hátteret, amelyeknek köszönhetően munkájukat a hitük és tudásuk szerinti legjobb módon végezhetik.

A projekt tervszerűen az alábbi intézményeket érinti:

  1. Bács-Kiskun Megyei Kórház a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza, Kecskemét
  2. Békés Megyei Központi Kórház, Gyula – 3 épület
  3. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
  4. Csolnoky Ferenc Kórház
  5. Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
  6. Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet
  7. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
  8. Orosházi Kórház
  9. Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
  10. Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
  11. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
  12. Szent Borbála Kórház Tatabánya
  13. Tolna Megyei Balassa János Kórház
  14. Zala Megyei Szent Rafael Kórház

(A MedicalOnline az eseményre ismét nem kapott meghívást, ahogyan az elmúlt egy évben sem az Emmi, sem az egészségügyért felelős államtitkárság sajtótájékoztatóira.)

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink