hirdetés
2019. október. 19., szombat - Nándor.
hirdetés

"Bízunk benne, hogy még idén lesz konszolidáció"

Interjú Svébis Mihállyal, a kórházszövetség jelölt elnökével

Pillanatnyilag túlélésre játszanak a kórházigazgatók. Az adósság kezelése, a finanszírozás javítása, a struktúraváltás végigvitele nélkül most tényleg nagy bajok várhatók a magyar egészségügyben – derül ki Svébis Mihálynak, a kórházszövetség jelölt elnökének, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatójának a Medical Tribune-nek adott interjújából.

hirdetés

Főigazgató úr, hosszú évek gyakorlata volt, hogy az OEP-kassza év végi „kisöprése” enyhíthetett a kórházak adósságválságán. Idén viszont a kassza mintegy 30 milliárdos megtakarításából jó 20 milliárdot már bevallottan a béremelésre költöttek. Mi lesz így az intézményekkel, és persze mire számítsanak a betegek?

– Sokféle hír megjelent a sajtóban, de államtitkár úr is elmondta, hogy a kassza megtakarításából lesz a béremelés. Mindez azt jelenti: valóban nem marad annyi pénz az év végi kasszasöprésre, amiből a konszolidációt meg lehetne valósítani.

De akkor mi lesz?

– Az a legnagyobb probléma ezzel, hogy egyszeri kasszasöpréssel, 30-40 milliárdból a kórházak adósságát nem lehet felszámolni. Július végén a kórházak adósságállománya megközelítette a 60 milliárd forintot.

Mennyi lesz év végére?

– Ha nagyon óvatosan számolok, akkor is úgy gondolom, hogy év végére a kórházak adósságállománya megközelíti a 90 milliárd forintot.

A kórházszövetség elnöksége jelezte, hogy hosszú távú megoldásra van szükség, és elnöki tárgyalásokat kezdeményezett az államtitkársággal.

– Azt szoktuk mondani, ha az adósság eléri az egy havi finanszírozás összegét, akkor már baj van. Ha ennyi hiányzik a rendszerből, az már kezelhetetlen… Problémánk magával a rendszerrel van. Hiába van konszolidáció az év végén, ha ugyanez a struktúra és finanszírozás működik, ha minden marad a régiben, akkor ez ismét csupán ideiglenes megoldás lehet. Január elsején újra elkezdjük termelni az adósságot. Át kell alakítani a finanszírozást, befejezni a megkezdett struktúraváltást. 

 

A GYEMSZI főigazgatója egy minapi interjúban maga is jelezte, hogy ténykérdés: hónapról hónapra nő az adósság, ezért folyamatosan tárgyalnak az intézményekkel és a nemzetgazdasági tárcával egy ütemterv kialakításáról, a lehetséges beavatkozási módokról. Hol tartanak a különféle tárgyalások?

– A szaktárca vezetése már tárgyalt az ágazat fontos szereplőivel egy körben. A kórházszövetség elnöksége azt kezdeményezte, hogy egyhavi finanszírozást, mintegy 50 milliárdot fordítsanak az adósság rendezésére, ám azt is jelezte: nem elég, ha a lejárt állományt kezelik annak érdekében, hogy levegőhöz jussanak a kórházak és a beszállítók. Az egészségügyi vezetők egyetértenek abban, hogy a 2008 óta változatlan finanszírozási összeget is meg kell emelni 10 százalékkal – már akár november elsejétől.

Lehet tudni, mi volt a reakció?

– Az államtitkári kabinet dolgozza ki a megvalósítás lépéseit, hamarosan tájékoztatást kaphatunk.

Pedig már szeptembert írunk, és az Orvostechnikai Szövetség is a kasszában korábban meglévő 30 milliárdot szerette volna saját kintlévőségei rendezésére megkapni. Ők maguk is saját csődjükkel riogattak, azzal, hogy nem finanszírozzák tovább az egészségügyet, de mivel ezt annyiszor hallhatta már az ágazatvezetés… Önök szerint ezek valós kijelentések?

– Az őszi időszak valóban kritikus lesz, de szerintem az egészségügyi ágazat irányítói is tudják ezt.

Hogy érti ezt?

– Az államtitkári kabinet komolyan ígéretet tett konszolidációs támogatásra az elkövetkező hónapokban, és ez javíthat a mostani helyzeten.

Mit jelent(ene) ez a gyakorlatban?

– Ma tényleg a beszállítók tartják fenn az ágazatot. Nagy külföldi tulajdonosok vannak mögöttük – kérdés, nekik mennyire van türelmük. El kell kerülnünk, hogy megszűnjön a bizalmuk, mert az veszélyes helyzetet teremthet.

Értjük, de ők is, mások is évek óta mondogatják ugyanezt. Elhiszik még, amit mondanak?

– Egyetlen megoldást látok. Egyik pillanatról a másikra a teljes adósság nyilván nem konszolidálható. De érdemes lenne egy gesztusértékű lépést, felajánlást tenni a cégeknek a kifizetés ütemezésével kapcsolatosan, hogy a piac megnyugodjon, és akkor időt nyerünk.

– Például az Ön által vezetett Bács-Kiskun MegyeiKórháznak mekkora adóssága van – ha úgy tetszik – az integráció következtében?

– A „hozományunk” 1,6 milliárdos adósság volt, igaz, ebből már jó 400 milliót rendeztek az önkormányzatok konszolidálásakor. De gond az is, hogy mivel a cégek úgy látják, nagy valószínűséggel nem jutnak a pénzükhöz, most már bírósághoz fordulnak. Tucatjával kapjuk a lejárt kalocsai és félegyházi tartozásokról a kifizetetlen számlákat, amelyeknek teljesítését az előző főigazgatók igazolták. Mit tehetünk? Felküldjük a fenntartó GYEMSZI-nek, hogy a vis major keretből rendezze az adósságot, de sajnos ott is kevés a pénz.

Lehet forintosítani, hogy a GYEMSZI fenntartóvá válása, az ügyintézés lassulása, stb. mibe került a rendszernek? Az államosítás nélkül is itt tartanának? És, hogy mennyi került ki a rendszerből azzal, hogy az önkormányzatok már nem gazdái a kórházaknak?

Mit mutatnak a számok?

Március végére 35 kórháznak 26,2, április végére 44 intézménynek 40,7, június 30-ra 68 kórháznak 55,7 milliárd forint volt a lejárt tartozás-állománya. A Magyar Államkincstár adatbázisa és a Magyar Kórházszövetséghez beérkezett adatlapok alapján július 31-ére 76 kórház összesen 62,6 milliárd forint adósságot halmozott fel. Szakértői számítások szerint ez körülbelül a 95 százaléka lehet a teljes összegnek. Az éves költségvetési előirányzathoz képest a 76 intézmény átlagában az eladósodottság 8,8 százalékos, ami már komoly működési gondot okoz mind a kórházaknak, mind beszállítóiknak. A szállítók egy része készpénzért ad árut, korábbi adósságok rendezéséhez köti a szállítást; előfordul, hogy akkor szállítanak egy havi mennyiséget, ha két havi lejárt számlát és a megrendelt mennyiség árát átutalja a kórház a szállítás kezdete előtt.

– Nagyon jó kérdés, de ezt igazából senki nem számolta ki. A GYEMSZI színrelépésével beszűkült a játéktér. Az önkormányzatok anno úgy voltak ezzel, hogy nagyon magukéinak érezték a kórházakat, és sokszor erőn felül is segítettek a gépek-műszerek beszerzésében, pályázati önrészben, valamint a működtetésben. Magam az államosítást fontos dolognak tartom; ha struktúraváltást akarok, akkor az intézményeket egy kézben kell tartani. Ez a tempó azonban túl gyors volt és a GYEMSZI-nek nem volt akkor ehhez működőképes csapata.

És szabad volt ennyire megkötni a kórházi vezetők kezét? Ennyire szűkre szabni a mozgásteret?

– Úgy gondolom, az első időkben ezt meg kellett tenni annak érdekében, hogy a váltás zökkenőmentes legyen. De működtetni egy intézményt ilyen megkötöttségek mellett nagyon nehéz. Magam azt gondolom, hogy ha a területi ellátás-szervezési központok fölállnak, a stratégiai döntések kivételével az összes működéssel kapcsolatos feladatot hozzájuk kell delegálni.

Közgazdászok is elismerik, hogy az eladósodás fő oka az alulfinanszírozottság, az egészségügy kis részesedése a nemzeti össztermékből. Régebben azonban arról is hallani lehetett, hogy vannak jól és rosszul gazdálkodó intézmények. Mennyire lehet ezt a problémát kezelni, ha hosszabb távon gondolkodnak? Mi lehet a megoldás egyáltalán?

– Az első húsz eladósodott intézmény között ott vannak a nagy megyei kórházak és az egyetemek. Azt nem lehet mondani, hogy mindenütt rosszul végzi munkáját a menedzsment. Tény viszont, hogy sok a kórház. Végig kellene vinni a struktúraváltást, valóban szétválasztani az egészségügyi és a szociális ellátást. Meg kellene mondani, hogy az egészségügyi ellátásra ebben az évben mennyi fordítható, s onnan kezdve visszafelé számolni mindent.

Önök mennyire érzik magukat felelősnek ebben a körforgásban? Abban, hogy egyetlen kormány sem talált partnert mondjuk annak kimondásához, hogy szűkíteni kell a biztosításért járó „csomagot”. Azt viszont hallhatták, hogy „be kell zárni kórházat, csak nem az enyémet”…

– Pontosan meg lehetne határozni, mely területeken kellene bezárni kórházakat. Nem normális dolog, hogy esetünkben például 160 km-es körzetben két megyei és öt városi kórház is van.

Megvalósíthatatlan, hogy pártpolitikától függetlenül összeüljenek és megrajzoljanak egy ellátási térképet?

– Az egészségügy teljes körű átalakítása egy hosszú távú folyamat, amely véleményem szerint a választási ciklusokon is átnyúlik.

És ebben nem vállalhatnának úttörő szerepet?

– A pártoknak kellene megegyezniük az egészségügy hosszú távú átalakításában. A kórházszövetség küldetése, hogy olyan elismert szakmai fórummá váljon, amelyet nem kerülhetnek meg az egészségpolitikai döntéshozók.  Ebbe az irányba már elindultunk. Nagyon kulturáltan, de nagyon komolyan mondjuk, amit szakmailag megalapozottnak tartunk. Most megkaptuk a béremelést, de a konszolidációt folytatni kell. Ha össze tudna fogni az orvostársadalom, ezek a gondok már rég megoldódtak volna.

 

 

Köbli Anikó
a szerző cikkei

Tinnyei Mária
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink