hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Miskolcon egy éven belül fokozatosan lecserélhetik a papír lázlapokat

Hamarosan indul az e-lázlap

QR-kódos betegazonosító karszalag és e-lázlap – nem a távoli jövő, egyre inkább a jelen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban.  A fejlesztéseket dr. Mátyás Lajos koordinálja, az általa vezetett Érsebészeti és Endovascularis Osztály pedig lényegében az intézmény informatikai mini-laboratóriuma, ahol a gyakorló orvosok igényei alapján fogalmazzák újra a kórház informatikai szoftverével, a MedWorkS-el kapcsolatos elvárásokat. Egy igényes egészségügyi szolgáltató elvárásai és egy rugalmas egészségügyi informatikai beszállító munkájából született mobilalkalmazásról – a MobiWorkS-ről kérdeztük Mátyás Lajos főorvost.

– Szeret dolgozni?

– Ezen még nem gondolkoztam, miért?

– Úgy gondolom, aki orvosként, osztályvezetőként egy informatikai rendszer kialakításában, újragondolásában vesz részt, az elhivatott a szakmája iránt.

–  Ez kétségtelen, ha ilyen szempontból közelítünk, akkor igen, szeretem azt, hogy az informatikát tényleg arra használjuk, hogy segítse a mindennapi munkánkat. A hivatásomat még ennél is jobban szeretem, és mindent megteszek azért, hogy az általam vezetett osztály, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház a lehető legprofesszionálisabb szinten működjön. Ehhez pedig nélkülözhetetlen az informatika.  A társadalomban zajló változások olyan feladatok elé állítják az orvostársadalmat, amelyek óhatatlanul új utak keresésére ösztönöznek minket. A túlregulázott feladatokból adódó adminisztrációs kötelezettségek növekedése pedig az informatikai megoldások fejlesztésére késztetnek. Nálunk most zajlik egy nagy uniós beruházás; a Csillagpont néven ismert projekt egy erős, jól átgondolt orvosszakmai programon alapul. Ez az origó – ehhez kell igazítani minden fejlesztést, optimalizálást. Ennek egy része az informatikai rendszer újragondolása. Négyszáz-ötszázmillió forint állt a rendelkezésünkre. A projektnek van egy infrastrukturális háttere,  hálózatfejlesztéssel, szerverekkel és számos egyéb aktív eszközzel. Egy korábbi fejlesztésnek köszönhetően a régióban működő számos szolgáltatót becsatornáztunk informatikai rendszerünkbe. A betegek ellátása során keletkezett adatok tehát lehívhatók a hálózatból, így valós idejű információt kaphatnak a velünk dolgozó szak- és alapellátásban dolgozó orvosok. A kórházi informatikai rendszerünk, a MedWorkS folyamatosan fejlődik, mivel modulokból áll, így egyszerűbb az egyes szakmai területek elvárásainak megfelelő fejlesztéseket végigvinni.

– Mindez nagyon szoros csapatmunkát feltételez.

– Igen, házon belül, és házon kívül is. A partnerség nagyon fontos, melyhez a GlobeNet rendszere, a MedWorkS erős alapot nyújt számunkra, melyet folyamatosan „fejlesztünk és módosítunk”. Ilyen a mostani fejlesztés, az e-lázlap is, ami nagyon ígéretes megoldás. A MobiWorkS orvosi vizittámogató mobilalkalmazás, melynek leglényegesebb eleme az elektronikus lázlap, egy könnyen áttekinthető felület. Segítségével az orvos a beteg ágya mellett egy táblagép segítségével naprakész információkat kaphat a betegéről, lekérheti a labor- és képalkotó diagnosztikai vizsgálatok eredményeit, rögzítheti a terápia folytatásához és a megfelelő ápoláshoz szükséges intézkedéseket. Így a jelenleg papíron vezetett lázlap információi azonnal bekerülnek a MedWorkS rendszerébe is, amire másként esély sem lenne, hisz ma ezeket az adatokat senki sem rögzíti a rendszerbe.

– Kitalálom, nincs rá pénz…

– Jelenleg se pénz, se idő. De nem is biztos, hogy jó lenne, hisz a késleltetett, nem valós idejű adatrögzítés során nagy a veszélye annak, hogy nem helytálló adatok kerülnek a nyilvántartásba. Részben emiatt fogalmazódott meg a gondolat, hogy használnunk, illetve igényeinknek megfelelően kellene kialakítani a MedWorkS rendszer mobil felületét. Nem vesznek el az adatok, azonnal tárol minden, a beteg ellátása során keletkezett adatot, információt. Sőt, az orvos által elrendelt teendők is listázódnak, így a nővér azonnal intézkedhet, vizsgálati időpontot foglalhat, beutalókat írhat. Mivel ez egy mobil eszközön futó alkalmazás, a dokumentáláskor rögtön el lehet tárolni a táblagéppel készített fotót is, így jól nyomon követhető az orvos számára például egy seb gyógyulása. A szoftver hang alapú dokumentáció rögzítésére is alkalmas, igaz, a dokumentációs kötelezettség miatt ezt később le kell írni, de időszakos tárolásra, pillanatnyi megoldásnak kiváló, és nagy segítséget jelent. És van még valami, amit a bevezetés során, mint egy gyorsító megoldásként alakítottunk ki. Minden beteget QR-kóddal ellátott karszalag alapján azonosítunk, így az orvos a táblagépet a beteg karszalagjára irányítva, a kód leolvasása után azonnal a betegről szóló információkat tartalmazó MedWorkS felültre léphet. De megkönnyíti a QR-kód a laborvizsgálatokhoz szükséges minták és a gyógyszer-csomagoló automata által adagolt, napi gyógyszeradagokpontos azonosítását is,és kizárja a tévesztés lehetőségét s mivel A laboratóriumi minták és a gyógyszer forgalom a fejlesztés részeként megvalósított csőposta rendszeren keresztül történik, így ez nagyban megkönnyíti ás gyorsítja ezeket a folyamatokat.csőposta rendszeren keresztül „utaznak” a minták, így ez nagyban megkönnyíti a pontos adminisztrációt. 

– Mikortól működik élesben a MobiWorkS?

– Zajlik az orvosok képzése, már élesben használják az új rendszert, ám az üzembiztos startig egyelőre kettős nyilvántartást vezetünk. Reményeim szerint a teljes intézményben egy éven belül fokozatosan áttérhetünk az e-lázlapokra, az egyes osztályok speciális igényeit figyelembe véve a papír lázlapokat.

– Mi a következő lépés?

– Hamarosan a műtő logisztikai rendszerét is szeretnék megújítani, hisz a Csillagpont projekt keretében egy központi egységbe vontuk össze az eddig önállóan működő egységeket. Nyolc új műtőt építtettünk; így összesen 18 lesz. A munkát valakinek szerveznie kell, oly módon, hogy az egyes sebészeti ágak – ez 10 különböző szakmát jelent – a lehető legoptimálisabban használják ki a rendelkezésünkre álló kapacitást. A műtő koordinátorának, diszpécserének nem lesz könnyű feladata, hiszen ebbe a szisztémába kell integrálnia az aneszteziológusokat is. Nyomon kell követni a heti-havi várólista alapján tervezett beavatkozások sorrendjét, az ügyeleti idő alatti sürgősségi készenlétet, a hétvégék és a munkaszüneti napok folyamán a rendelkezésre állást. Mindez minden érintett osztálytól kellő odafigyelést igényel és nagyon pontos adminisztrációt feltételez, amihez feltétlen szükségünk lesz egy „testre szabott”, kellően átgondolt szoftverre. A GlobeNet jó partnerünk mindehhez.

Nézze meg a MobiWorkS bemutató videóját

MedicalOnline
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!