hirdetés
2021. október. 22., péntek - Előd.
hirdetés

Akár a beteg teljes kórtörténetét is megismerhetik majd

A most meghirdetett kiemelt projekt a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók – a háziorvosok, a szakrendelők és a kórházak, valamint a vényeket beváltó patikák és gyógyeszközboltok – közötti adatáramlás feltételeinek megteremtését szolgálja.

Korábban Szege Zoltán, a minisztérium e-egészségügyi programirodájának vezetője azt mondta, szeretnék elérni, hogy az egészségügyi intézmények között létrejöjjön az informatikai kapcsolat. Mint fogalmazott, a cél, hogy a különböző ellátási szinteken „ne kelljen összevadászni a betegek adatait”, emlékeztet a vg.hu.

A fejlesztés nyomán ezek a szolgáltatók a betegadatokhoz szabadon, ugyanakkor ellenőrzött formában, az adatvédelmi normákat és szabályokat betartva kell, hogy hozzáférjenek. Így az orvosok szükség esetén megismerhetnék a betegek teljes kórtörténetét, ami akár életmentő is lehet. De az információáramlás azért is fontos, mert ha a doktor látja például, hogy a páciensnél a közelmúltban teljes laborvizsgálatot vagy egyéb diagnosztikai vizsgálatot végeztek, elkerülhetővé válik, hogy – ha nem feltétlenül szükséges – ő is elrendelje ugyanazokat a teszteket. Ily módon csökkenhet a felesleges és/vagy párhuzamos vizsgálatok száma, és ezzel együtt értelemszerűen az azokra kifizetett összeg is.

hirdetés

Könyveink