hirdetés
2020. január. 28., kedd - Károly, Karola.
hirdetés

Idén a koraszülők is több célzott segítséget kapnak

Idén országszerte összesen 16 helyszínen látogathatják a koraszülők a pszichológiai beszélgetőköröket.

hirdetés

Magyarországon a koraszülöttség évente közel tízezer családot érint. A NaturAqua, felismerve a probléma jelentőségét, 2016 óta támogatja a koracsaládokat. Az elmúlt három év során hazánk összes, szám szerint 29 koraszülött-intenzívosztályának családbaráttá tételét segítette, mostantól pedig célzottabban a PICi babák szüleit pártfogolja – többek közt országszerte pszichológus által vezetett beszélgetőkörökkel, KoRelax programmal, csecsemő-újraélesztés és kisgyermek-elsősegély tanfolyamokkal. Együttműködő partnere továbbra is a témában legnagyobb tapasztalattal rendelkező önkéntes szervezet, a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE).

Az ideálisan 9 hónapon át tartó várandósság itthon átlagosan minden tizedik esetben hamarabb megszakad. Az idő előtt érkező újszülötteket is jól képzett orvosok, intenzív ápolók várják a szülőszobán, majd a perinatális intenzív centrumba (PIC) helyezik át. A PIC speciálisan a koraszülöttek és a beteg újszülöttek ellátására felkészült osztály a kórházakon belül, ahol az ellátáshoz szükséges szakértelem és felszerelés rendelkezésre áll. Azonban a funkcionális szakellátás mellett más részletek is kiemelten fontosak. A szülők, akik a koraszüléssel járó viszontagságok és a gyermeküket érintő kockázatok miatt gyakran sokkos állapotban vannak, ilyenkor a kórház négy falán belül kényszerülnek huzamosabb időre kialakítani „családi életüket”.  

2019 tavaszára az ország összes koraszülött központja családbarátabbá vált. A PICik ellátásának és a koracsaládoknak elkötelezett támogatója, a NaturAqua a következő hónapokra új célt tűzött ki: a szülők mentális támogatását, tájékoztatását – partnerségben továbbra is a KORE-val. A folytatás részeként dedikált szakpszichológusok által vezetett beszélgetőkörökkel, az ország összes megyéjében ősszel megrendezendő csecsemő-újraélesztés és kisgyermek-elsősegély tanfolyammal, nyári KoRelax programmal, és más projektekkel folytatódik a munka.

A koraszülött program folytatásának egyik legfontosabb része a fentebb már említett kezdeményezés: idén országszerte összesen 16 helyszínen látogathatják a koraszülők a pszichológiai beszélgetőköröket a partnerség részeként. A havonta, ugyanaz a szakember által, ugyanott tartandó csoportos beszélgetéseket a koraszülöttség problémájának szakértőivé vált pszichológusok vezetik. Olyan témákról lesz szó többek között, mint a korababák otthoni ápolása, a koraszüléssel járó kihívások feldolgozása, az önvád leküzdése, a segítségnyújtó hálózatok megismerése, a későbbi várható „korafázisok”, a különbözőség elfogadása, a koratestvérek szerepe, és PICiként érkezett, de már felnőtt érintettek tapasztalatai.

A koraszülés következményeinek feldolgozását segítő pszichológiai beszélgetős csoportok következő eseményei a koraszulott.com Facebook-oldalán elérhetők.

(forrás: Noguchi Porter Novelli )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés