2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Hiába a 60 százalékos átoltottság, Izraelben erősödik a járvány

Súlyos állapotú betegeket szállítottak kórházba, az orvosi kezelésre szoruló fertőzöttek nyolcvan százaléka nem vette fel az oltást.

Izraelben ismét erősödik a koronavírus-járvány, és megjelent a vírus fertőzőbb és veszélyesebb delta változata – jelentette a helyi média szerdán. A hét elején növekedésnek indult az új koronavírus-fertőzöttek száma, már két egymást követő napon több mint száz új vírushordozót azonosítottak: az egészségügyi minisztérium honlapjának jelentése szerint hétfőn 125-öt, kedden 110-et.

A fertőzési együttható szerdára 1,55-re nőtt, azaz minden száz fertőzött ember átlagosan 155 embernek adja át a vírust, vagyis növekszik a fertőzöttek száma. A hónap elején még 0,87 volt ez a mutató, azaz százan csak 87 embert fertőztek meg, és fokozatosan visszavonulóban volt a járvány.

Naftali Bennett miniszterelnök a Ben Gurion repülőtéren tartott,  minden helyi TV-csatorna által közvetített kedd esti beszédében arra kérte az izraelieket, hogy idén ne utazzanak külföldre, nyaraljanak az országban, hogy kevesebb eséllyel kerüljenek be külföldről az újabb vírusváltozatok. Bennett azt javasolta, hogy zárt térben, s különösen a zsúfoltabb helyeken térjenek vissza a maszkviseléshez, de egyelőre az emberek belátására bízzák ezt a kérdést, nem adtak ki erre vonatkozó rendeletet. Bejelentette, hogy a járvány erősödése miatt a kormány újraalakítja a koronavírus ügyeivel foglalkozó, s ebben érintett miniszterek és minisztériumok képviselőit koordináló különleges koronakabinetet.

Ismét kötelező a maszkviselés a tel-avivi Ben Gurion repülőtér teljes területén, mind az útnak indulók, mind az érkezők számára, és csakis PCR koronavírus-teszt elvégzése után mehetnek haza a külföldről visszatérők, akiket – ha nincsenek beoltva – kéthetes karanténra köteleznek. Az izraelieknek megtiltották az utazást hat országba, Oroszországba, Indiába, Dél-Afrikába, Mexikóba, Brazíliába és Argentínába, s kilépéskor írásban kötelezniük kell magukat, hogy nem utaznak ezekbe az országokba. Ha mégis megteszik, igen súlyos, ötezer sékeles (mintegy félmillió forintos) bírságot kell fizetniük.

A Makkabi egészségbiztosító pénztárhoz tartozó összes rendelőben ismét elrendelték a maszkviselést, de a Klalit pénztár intézményeiben egyelőre csak ajánlották a visszatérést a maszkokhoz.

Június második hetében még átlagosan csak 12-en fertőződtek meg naponta, s több napon mindössze négy új vírushordozót találtak, ezen a héten azonban már 87-re ugrott a napi átlag. Az új esetek két gócpontja Binjamina és Modiin, ahová külföldi utazásról visszatérő, és még be nem oltott gyermekek vitték el a vírust. A gyerekek beoltott szüleinek a helyi szabályok szerint a repülőtéri tesztelés után nem kell karanténba vonulniuk, de a gyerekeket otthon kellett volna tartaniuk a megérkezést követő két hétben. A nebulók azonban megjelentek az iskolákban és az ifjúsági mozgalom foglalkozásain, és megfertőzték társaikat a koronavírus új változatával. A jövőben ilyen esetekben súlyos bírságot kapnak majd a szülők.

Binjamina "narancssárgává", vagyis közepesen fertőzött településsé vált, Modiin pedig "sárga", vagyis enyhén fertőzött lett, miközben Izrael összes többi, 278 települése továbbra is "zöld", vagyis csak jelentéktelen mértékben találhatóak bennük vírushordozók.

A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 milliós lakosságából 5 506 696, 12 évesnél idősebb személyt már legalább egyszer beoltottak a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával. Ez az ország lakosságának 59,22 százalékát jelenti.

A hét eleje óta négy új, súlyos állapotú beteget szállítottak kórházba. Az egészségügyi minisztérium jelentése szerint egy oltatlan gyermeket is ápolnak közöttük. Az orvosi kezelésre szoruló fertőzöttek nyolcvan százaléka nem vette fel az oltást.

Jelenleg, a korábbiaknál másfélszer fertőzőbb delta vírusmutánssal fémjelzett ötödik járványhullám kezdetén 554 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium. A pandémia megjelenése óta 840 166 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6428-an haltak meg Izraelben.

Izraelben ismét erősödik a koronavírus-járvány, és megjelent a vírus fertőzőbb és veszélyesebb delta változata - jelentette a helyi média szerdán.

    A hét elején növekedésnek indult az új koronavírus-fertőzöttek száma, már két egymást követő napon több mint száz új vírushordozót azonosítottak: az egészségügyi minisztérium honlapjának jelentése szerint hétfőn 125-öt, kedden 110-et.
    A fertőzési együttható szerdára 1,55-re nőtt, azaz minden száz fertőzött ember átlagosan 155 embernek adja át a vírust, vagyis növekszik a fertőzöttek száma. A hónap elején még 0,87 volt ez a mutató, azaz százan csak 87 embert fertőztek meg, és fokozatosan visszavonulóban volt a járvány.
    Naftali Bennett miniszterelnök a Ben Gurion repülőtéren tartott,  minden helyi TV-csatorna által közvetített kedd esti beszédében arra kérte az izraelieket, hogy idén ne utazzanak külföldre, nyaraljanak az országban, hogy kevesebb eséllyel kerüljenek be külföldről az újabb vírusváltozatok.
    Bennett azt javasolta, hogy zárt térben, s különösen a zsúfoltabb helyeken térjenek vissza a maszkviseléshez, de egyelőre az emberek belátására bízzák ezt a kérdést, nem adtak ki erre vonatkozó rendeletet.
    Bejelentette, hogy a járvány erősödése miatt a kormány újraalakítja a koronavírus ügyeivel foglalkozó, s ebben érintett miniszterek és minisztériumok képviselőit koordináló különleges koronakabinetet.
     Ismét kötelező a maszkviselés a tel-avivi Ben Gurion repülőtér teljes területén, mind az útnak indulók, mind az érkezők számára, és csakis PCR koronavírus-teszt elvégzése után mehetnek haza a külföldről visszatérők, akiket - ha nincsenek beoltva - kéthetes karanténra köteleznek.
    Az izraelieknek megtiltották az utazást hat országba, Oroszországba, Indiába, Dél-Afrikába, Mexikóba, Brazíliába és Argentínába, s kilépéskor írásban kötelezniük kell magukat, hogy nem utaznak ezekbe az országokba. Ha mégis megteszik, igen súlyos, ötezer sékeles (mintegy félmillió forintos) bírságot kell fizetniük.
    A Makkabi egészségbiztosító pénztárhoz tartozó összes rendelőben ismét elrendelték a maszkviselést, de a Klalit pénztár intézményeiben egyelőre csak ajánlották a visszatérést a maszkokhoz.
     Június második hetében még átlagosan csak 12-en fertőződtek meg naponta, s több napon mindössze négy új vírushordozót találtak, ezen a héten azonban már 87-re ugrott a napi átlag. Az új esetek két gócpontja Binjamina és Modiin, ahová külföldi utazásról visszatérő, és még be nem oltott gyermekek vitték el a vírust.
    A gyerekek beoltott szüleinek a helyi szabályok szerint a repülőtéri tesztelés után nem kell karanténba vonulniuk, de a gyerekeket otthon kellett volna tartaniuk a megérkezést követő két hétben. A nebulók azonban megjelentek az iskolákban és az ifjúsági mozgalom foglalkozásain, és megfertőzték társaikat a koronavírus új változatával. A jövőben ilyen esetekben súlyos bírságot kapnak majd a szülők.
    Binjamina "narancssárgává", vagyis közepesen fertőzött településsé vált, Modiin pedig "sárga", vagyis enyhén fertőzött lett, miközben Izrael összes többi, 278 települése továbbra is "zöld", vagyis csak jelentéktelen mértékben találhatóak bennük vírushordozók.
    A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 milliós lakosságából 5 506 696, 12 évesnél idősebb személyt már legalább egyszer beoltottak a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával. Ez az ország lakosságának 59,22 százalékát jelenti.
    A hét eleje óta négy új, súlyos állapotú beteget szállítottak kórházba. Az egészségügyi minisztérium jelentése szerint egy oltatlan gyermeket is ápolnak közöttük. Az orvosi kezelésre szoruló fertőzöttek nyolcvan százaléka nem vette fel az oltást.
     Jelenleg, a korábbiaknál másfélszer fertőzőbb delta vírusmutánssal fémjelzett ötödik járványhullám kezdetén 554 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium. A pandémia megjelenése óta 840 166 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6428-an haltak meg Izraelben.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...