2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Békétlenebbé vált a világ a koronavírus-járvány alatt

Csökkent tavaly a konfliktusok intenzitása világszerte, a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés miatt azonban mégis békétlenebbé vált a világ, mindenekelőtt a nemzeti jövedelmekhez mért katonai kiadások relatív emelkedése miatt, áll az Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet éves jelentésében. A tanulmány szerint Magyarország a legbékésebb országok kategóriájában van.

Az IEP, amelynek Sydneyben, New Yorkban és Oxfordban is vannak kutatóműhelyei, 163 országot és területet vizsgáló, Londonban közzétett felmérésében kimutatta, hogy a szélesebb értelemben vett erőszakcselekmények világgazdasági kihatása - e kategóriába sorolja a cég a katonai kiadásokat is - 2020-ban 14 960 milliárd dollár volt, 0,2 százalékkal magasabb, mint az előző évben. Ez a globális hazai össztermék (GDP) 11,6 százalékával egyenlő, és azt jelenti, hogy a világ minden lakójának átlagosan 1942 dollárjába került tavaly a békétlenség.

Az IEP kimutatása szerint ebben elsődleges szerepe volt a globális katonai kiadások 3,7 százalékos emelkedésének, jóllehet a terrorizmusból eredő gazdasági károk 17,5 százalékkal csökkentek 2020-ban.

A gazdasági hatás az erőszaktól leginkább érintett országokban a GDP-érték átlagosan 36 százalékát emésztette fel; az erőszakcselekményektől legkevésbé sújtott országokban ez az arány nem érte el a 4 százalékot.

Tavaly Szíria fizette a világon a legmagasabb árat: a fegyveres konfliktus gazdasági költsége elérte a szíriai hazai össztermék 82 százalékát. A tanulmány szerint tavaly 86 országban javult a szervezet által 23 mennyiségi és minőségi kritérium alapján összeállított békeindex, 75 országban azonban romlott. Az IEP kiemelte azt is, hogy az elmúlt 13 évből kilencben romlott az átfogó globális békeindex. A cég hangsúlyozza azt is, hogy a hazai össztermékhez mért katonai kiadások globális átlagban immár második éve emelkednek, és ebben szerepe volt a koronavírus-járvány okozta GDP-visszaesésnek.

A tanulmány szerint a GDP-arányos katonai kiadások jelzőszáma tavaly 105 országban emelkedett. Az IEP kimutatta, hogy 2020 januárja és 2021 áprilisa között ötezernél több olyan erőszakcselekmény történt a világban, amely a koronavírus-járványhoz köthető.  A fegyveres konfliktusok közvetlen világgazdasági kára 2020-ban az IEP számítási módszertana alapján 448,1 milliárd dollár volt, 7,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez 2013 óta a legalacsonyabb összeg. A legrosszabb átfogó indexet az idén Afganisztán kapta, és a sereghajtó ötös mezőnyben szerepel Jemen, Szíria, Dél-Szudán és Irak is.

A legbékésebb felső ötös csoportban van Izland, Új-Zéland, Dánia, Portugália és Szlovénia. Ezek az országok az IEP meghatározása szerint a "nagyon magas" békeindexű csoportban vannak. A közép-és kelet-európai EU-térségen belül Csehország került a legjobb helyre: a kilencedik a 163 országot számláló listán. A közép-európai uniós mezőnyön belül a második legjobb hely Magyarországé, amely a 19. helyre került. Lengyelország a 24., Románia a 25., Szlovákia a 26., Bulgária a 27. helyen szerepel az idei globális békeindexen. Az Egyesült Államok ugyanakkor a 122. helyen áll, Ukrajna a 142., Izrael a 143. helyre került.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink