hirdetés

Hárommillió egészséges életév

A mérsékelt súlyfelesleg következményeinek vizsgálata a magyar egészségügy adatai alapján itthon is különösen aktuális, írja a Világgazdaság.

A mérsékelt súlyfelesleg is jelentősen növeli az egészségi kockázatokat a Harvard Egyetem kutatói által a napokban közzétett tanulmány szerint. Azoknál, akik 55 éves koruk előtt mérsékelt (2–10 kilogramm közötti) súlyfölösleget szednek fel, nő az idő előtti elhalálozás és a krónikus megbetegedések valószínűsége, s így veszítenek az egészségesen leélhető éveikből.

A Világgazdaság szerint Magyarországon a problémafelvetés különösen aktuális. A visegrádi országok között elsők vagyunk a betegség miatti korlátozottság és az idő előtti halálozás következtében elveszített egészséges életévek tekintetében. Az egészséges életévek százezer lakosra jutó veszteségének értéke 2014-ben 25,7 ezer esztendő volt, ami a V4-ek között a legmagasabb egészségveszteséget jelentette – derül ki a magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékeléséből.

A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet adatai szerint viszont 2015-ben összesen 3,3 millió egészséges életévet veszítettek el a magyarok, ami az Európai Unió átlagánál 22 százalékkal több. Az egészséges életévek elvesztéséért a keringési rendszer betegségei felelősek 21 százalékban, az összes egészségvesztés majdnem ötödéért pedig a daganatos betegségek okolhatók. A két kór egészségveszteségének becsült költsége mintegy 2000 milliárd forint, a GDP több mint 7 százaléka volt 2015-ben. Az elhízás az egészségügyi kiadások 2-8 százalékáért és a halálozások 10-13 százalékáért felelős Európában.

(forrás: Világgazdaság)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...