2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Hamis védettségi igazolványok készítőit fogták el

Hamis védettségi igazolványok készítőit fogták el Győr-Ménfőcsanakon, tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök augusztusban Vámosszabadi közelében egy szlovák rendszámú gépkocsi szlovák állampolgárságú sofőrjét és utasát ellenőrizték, aki hamis magyar védettségi igazolványt adott át az egyenruhásoknak. Később a sofőr nadrágjából további kilenc, hamis védettségi kártya került elő, ezért a két szlovák állampolgárt közokirat-hamisítással gyanúsították meg.

A Győri Rendőrkapitányság és a megyei rendőr-főkapitányság felderítői további információkat gyűjtöttek, tanúkat kutattak azért, hogy a hamis okiratok, okmányok készítőit is kézre kerítsék. Ennek eredményeként a rendőrök kedd este egy 47 és egy 41 éves férfit fogtak el Győr-Ménfőcsanakon. A helyszínen és a férfiak által bérelt irodában a nyomozók már elkészült és névre szóló, a gyanú szerint hamis magyar védettségi igazolványokat találtak, valamint ezen okmányok készítéséhez szükséges több száz plasztikkártyát és egy kártyanyomtatót is lefoglaltak. Emellett 60, különböző méretű, nyomtatott oltási igazolásra, illetve kábítószergyanús anyagra bukkantak a nyomozók.

A férfiakat elfogták és előállították. Mivel egyiküknél a drogteszt pozitív értéket mutatott, őt a nyomozók készítéssel elkövetett közokirat-hamisítás és kábítószer birtoklása miatt, őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. Társát szintén őrizetbe vették, a rendőrség kezdeményezte mindkét férfi letartóztatását.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink