2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Halálos áldozatai vannak a majomhimlőnek Spanyolországban (Frissítve!)

Spanyolországban meghalt két majomhimlővel fertőzött beteg, közölte az egészségügyi minisztérium.

A tárca tájékoztatásában nem közölt részleteket, de beszámolt arról, hogy eddig mintegy 4300 embernél igazolták a fertőzést a dél-európai országban, és közülük 120-an kerültek kórházba. A fertőzöttek között 10 hónapos és 88 éves beteg is van. A vírus az ország minden tartományában megjelent, a legnagyobb mértékben Madridban és Katalóniában, 1600 és 1400 diagnosztizált esettel.

A szaktárca kitért arra, hogy 3750 fertőzöttről rendelkeznek részletes információval, amelyből kiderült, hogy 82 százalékuk szexuális úton kapta el a majomhimlőt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 23-án jelentette be, hogy a több mint 70 országban megjelent majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár "rendkívüli helyzetet" eredményezett, amelyet álláspontja szerint emiatt mostantól globális vészhelyzetnek kell tekinteni.

Habár a majomhimlő már évtizedek óta jelen van Közép- és Nyugat-Afrika egyes részein, eddig nem okozott járványt az afrikai földrészen kívül. A hatóságok csak idén májusban figyeltek fel az európai, észak-amerikai és ázsiai fertőzési hullámokra.

Mivel Spanyolország az egyik leginkább érintett ország jelenleg, elsőként kapta meg az uniós Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA) keresztül az Imvanex nevű, feketehimlő elleni védőoltás 5300 adagját, mert tapasztalatok szerint az oltóanyagot eredményesen alkalmazzák a majomhimlő esetében is. A központi uniós beszerzésből érkezett a majomhimlő kezelésére használt Tecovirimat nevű vírusellenes készítményből is. Az antivirális szert elsősorban azoknál a betegeknél alkalmazzák, akiknél a kór súlyos tüneteket okoz.

Frissítés:

Spanyolországban két nap alatt már a második majomhimlővel összefüggő halálesetről számolt be szombaton az egészségügyi tárca – írja a Reuters nyomán a Népszava.

Fotó: Adobe Stock
Fotó: Adobe Stock

(forrás: MTI, Népszava Online)

cimkék

hirdetés

Könyveink