hirdetés
2019. december. 10., kedd - Judit.
hirdetés

Hajts, hogy kevésbé hajtsunk!

Egy a munkavállalókat érő stresszel, a munkahelyi környezet ártalomcsökkentésével foglalkozó konferenciáról számol be a Napi.hu.

hirdetés

A lelki betegség Európa láthatatlan gyilkosa, véli az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint emiatt a cégeknek ki kell dolgozniuk a stressz elleni eszközöket – emlékeztetett az egyik előadó a Napi.hu konferenciáján. A szakember elmondta azt is, hogy miközben folyamatosan javulnak az életfeltételek, az emberek mégsem érzik jól magukat, mivel egyre többen szenvednek a pszichoszociális gondokkal. Ha nem foglalkozunk a stresszel, akkor az tartóssá válik, annak pedig igen sok negatív hatása van: ilyen lehet az állandó fejfájás, a magas vérnyomás, szorongás, depresszió, elégedetlenség, kiégés, dühkitörés, magába fordulás, drog-, illetve alkoholprobléma is.

Bár a konferencián is hangzottak el példák olyan munkahelyekről, ahol orvosi tanácsadással, relaxációs környezettel tettek az ártalomcsökkentésért, a vállalatok döntő többségénél nem foglalkoznak ilyen programokkal, inkább azt mondják, hogy majd ha lesz időnk, pénzünk, akkor kialakítunk egyet – olvasható a napi hu-n.

(forrás: Napi.hu)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink