hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Gyakorlatilag minden zárt helyen tilos a dohányzás januártól

Jövő év januárjától lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás; munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani. 

A bírságolás három hónap türelmi idő után 2012 áprilisában kezdődik.

Az Országgyűlés kormánypárti politikusok kezdeményezésére 271 igen szavazattal, 37 ellenében és 14 tartózkodással módosította a nemdohányzók védelméről szóló törvényt. Nemmel szavazott húsz szocialista és tizenöt jobbikos képviselő mellett a kereszténydemokrata Rubovszky György és a független Molnár Oszkár. Tartózkodott hét jobbikos és öt MSZP-s képviselőn kívül a fideszes Wittner Mária és Karvalics Ottó (KDNP). Három kormánypárti politikus - köztük Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető - bár jelent volt az ülésteremben, nem szavazott. Megszavazta viszont az indítványt tizenhárom szocialista (így például Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó), tizenhét jobbikos és nyolc LMP-s politikus.

A törvénymódosítás értelmében 2012. január elsejétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben - így a többi között a szórakozó- és vendéglátóhelyeken -, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok pedig további közterületeken is megtilthatják a dohányzást.

Fontos változás, hogy nem jelölhető ki dohányzóhely ezután a közforgalmú intézmények és a munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vonatokon sem, így megszűnnek a dohányzókocsik. Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség.

Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben.

Zárt térben ezután csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, a szivarszobákban ugyanakkor étel és ital nem szolgálható fel. Ezen kívül zárt légterű dohányzóhelyiség csak büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben alakítható ki a fogvatartottak, illetve a betegek számára - biztosítva, hogy dohányfüst a többi helyiségbe ne juthasson be. Ugyanakkor szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál.

A dohányzási tilalom betartását az ÁNTSZ ellenőrzi, megsértése esetén egészségvédelmi bírságot szab ki. Az államigazgatási szerv eltekinthet a bírság kiszabásától, ha az intézmény vezetője, üzemeltetője, a rendezvény szervezője, a munkáltató, illetve akit a közforgalmú intézmény szabályzata erre kijelöl, a tilalmat megsértőt felszólította a dohányzás befejezésére, vagy ha ennek nem tesz eleget, az intézmény elhagyására.

Az egészségvédelmi bírságot és a helyszíni bírságot az ÁNTSZ számlájára kell befizetni. Az előbbi összege 20 és 50 ezer forint közötti, az utóbbi legfeljebb 30 ezer forint lehet magánszemélyek esetében. Az államigazgatási szerv havonta átutalja az így befolyt összeg felét az egészségügyért felelős minisztérium költségvetési fejezetének, negyedét pedig a bírságot kiszabó ÁNTSZ számlájára. Az előbbi hányad különösen dohányzásmegelőzésre, a dohányzásról való leszokást támogató programokra, egészség-megőrzési célokra, valamint az egészségügyi ellátás színvonalát fejlesztő programokra használható fel. Az utóbbit a hatósági felügyelet fejlesztésére és a népegészségügyi hatósági munka támogatására kell fordítani. A bírságolás három hónap türelmi idő után, 2012. április elsején kezdődik.

A dohánytermékek forgalmazására és a cigarettásdobozok csomagolására vonatkozó előírások betartását továbbra is a fogyasztóvédelmi felügyelőségek ellenőrzik.

A tizennyolc kormánypárti politikus - köztük Lázár János fideszes frakcióvezető - által jegyzett indítvány indoklása szerint a dohányzás a legjelentősebb megelőzhető halálok a fejlett országokban, így Magyarországon is, ahol a lakosság 38 százaléka dohányzik. Ennek számlájára írható - áll az indoklásban -, hogy a tüdőrák miatti halálozást tekintve Magyarország "világelső".

A törvénymódosítással a nem dohányzók védelméről szóló jogszabály preambuluma is kibővül, így tartalmazza majd azt a megállapítást, hogy "a dohányfüst minden esetben mérgező, annak nincs biztonságos egészségügyi határértéke", és ebből következően azt az elvárást is, hogy "kerülni kell a dohányzást különösen kiskorúak, várandós nők, betegek vagy mozgásukban bármilyen okból korlátozott személyek jelenlétében a magánélet színterein is, különösen a zárt légterű helyiségekben vagy gépkocsik zárt utasterében". Ugyanakkor az előterjesztő fideszes Hollósi Antal Gábor korábban visszavonta azt a módosító javaslatát, amely kifejezetten tiltotta volna a dohányzást azokban a személygépkocsikban, ahol 18 éven aluli fiatal ül.

Módosul viszont a társasházi törvény, kimondva: a tulajdoni hányad szerint legalább négyötödös többséggel hozott eltérő rendelkezés hiányában tilos dohányozni a közös tulajdonban lévő zárt légterű épületrészekben, helyiségekben.

Újdonság továbbá, hogy az ügyészség, az ÁNTSZ és egészségvédelmi érdekképviseletet ellátó társadalmi szervezet is közérdekű keresetet indíthat a nemdohányzók védelméről szóló törvény megsértője ellen, feltéve, hogy a jogszabályba ütköző tevékenység a lakosság széles körét érinti. Per akkor is indítható, ha a sérelmet szenvedők személye nem állapítható meg.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink