hirdetés
2025. október. 26., vasárnap - Dömötör.
hirdetés

 

Genetikai oka van az autizmusnak

A Cambridge-i Egyetem kutatói olyan testvérpárokat vizsgáltak, akik közül az egyik autista volt. Kísérletük során azt állapították meg, hogy az egészséges fél agya testvéréhez hasonlóan az átlagnál kevésbé reagált az arcokon kifejeződő érzésekre.

A kutatás vezetője, Michael Spencer úgy látja, ez eredmények közelebb vezetnek ahhoz, hogy megtalálják az autizmusért felelős gént. A tanulmány a Translational Psychiatry című lap július 12-i számában jelent meg.

A MedicalOnline épp egy hete számolt be a fentiek ellenkezőjéről: a Stanford Egyetem szakemberei olyan ikerpárok vizsgálata alapján, amelyeknek legalább egyik tagja autista vagy autizmus spektrum zavarban (ASD) szenved, azt állapították meg, hogy az állapot kialakulásában nagyobb szerepet játszik a közös környezet – kiemelten beleértve a magzati környezetet –, mint a közös gének.

A HVG cikke szerint korábbi kutatások már megállapították, hogy az autistáknak nehézséget okoz mások érzelmeinek felismerése, a mostani azonban az első, amely megállapította, hogy testvéreik is hasonló problémával küzdenek. A vizsgálat során 40 tizenéves testvérpárt vettek alapul, akik tagjai közül egyik autista volt, eredményeiket pedig 40 olyan fiataléval vetették össze, akik családjában nem fordult elő a betegség. Miközben a kutatók arcképeket mutattak nekik, amelyek közül némelyik nem tükrözött semmi érzelmet, míg mások igen, agyi tevékenységüket funkcionális mágneses rezonanciás képalkotás (fMRI) segítségével vizsgálták.

Úgy tapasztalták, hogy az egészséges, ám autista vagy Asperger-szindrómával élő testvérpárral rendelkező fiatalok agya kevésbé reagált az érzelmekre, mint azoké, akik családjában nem fordult elő ilyen eset. Mivel a kísérleti alanyok semmi másban nem különböztek egymástól, a tudósok egyértelműen genetikai okokra vezetik vissza a jelenséget.

A HVG teljes cikkét itt olvashatja.

(forrás: HVG)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...