2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Filmet készít az időskori demenciáról egy pécsi orvos-filmrendező

Kossuth- és Jászai-díjas színészek szereplésével valós történeten alapuló filmet készít Vámos Zoltán pécsi orvos, filmrendező, tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem az MTI-t.

A Nemzeti Filmintézet adókedvezmény formájában támogatja A gyémánt út pora című alkotást, amelyben Vári Éva, Kútvölgyi Erzsébet, Koltai Róbert, Törőcsik Franciska, Elek Ferenc és Orosz Ákos is szerepet kap.

A film valós történetet dolgoz fel, mely a pécsi orvossal és betegével történt a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában, évekkel ezelőtt. A rendező saját orvosi tapasztalataiból merítette a témát, miután rádöbbent: a hagyományos orvosi protokollon túl más módokon is lehet segíteni az időskori demenciával sújtott betegek életén.

Hiszem, ha ezt az üzenetet egy filmen keresztül eljuttatjuk az emberekhez, azzal rengeteg érintett családon tudunk segíteni – fogalmazott Vámos Zoltán a közleményben. A gyémánt út porát október 2-án kezdik el forgatni Budapesten, és a tervek szerint 2022 őszén, az Alzheimer-kór világnapján mutatják be a nagyközönségnek.

A PTE emlékeztetett: 2018-ban mutatták be Szabó Erika főszereplésével a Parázs a szívnek című filmet, mely szintén Vámos Zoltán rendezésében készült el.

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. WHO friss jelentése alapján jelenleg több mint 55 millió ember szenved demenciában, vagyis időskori leépülésben, elbutulásban. A szervezet szerint az érintettek száma az elkövetkező évtizedekben drámaian emelkedhet.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink