hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Felfüggesztett börtön emberkísérletért

Bűnösnek találta és felfüggesztett börtönre ítélte a magát az érelmeszesedés elleni védőoltás feltalálójának mondó Horváth Istvánt első fokon a Fővárosi Törvényszék, közli a valasz.hu.

Az ügy pikantériája, hogy az a biológiai tudományok doktora volt az ügy első rendű vádlottja, akit emberen végezhető kutatás szabályai megszegésének bűntettével vádoltak (magyarán emberkísérlettel). A Heti Válasz tavaly nyáron foglalkozott az üggyel, a cikk itt olvasható. A lap szerint a professzor egész vagyonnyi összeget kasszírozott a betegektől, miközben készítményének hatását semmi sem igazolta, sőt, engedélye sem volt annak kipróbálására.

Az ítélet szerint a professzornak egy tettestársa és két bűnsegéde volt. T-né dr. J. Ilona II. rendű vádlottat bűnsegédként tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélték. Az ápolóként dolgozó M. Györgyné III. rendű vádlott társtettesként egy év felfüggesztett börtönt kapott és ugyancsak egy év felfüggesztett börtönt kapott dr. Cz. Lívia IV. rendű vádlott. Horváth Istvánt a felfüggesztett börtönbüntetés mellett hatmillió egyszázezer forint vagyonelkobzásra ítélték.

Az ítélet egyetértett a vádirattal, hogy az „immunizálásról” a médiából és az ismerősöktől értesülő, jellemzően éremeszesedésben szenvedő betegek telefonon jelentkeztek a kezelésre vagy Horváth Istvánnál, vagy az ápolóként dolgozó M. Györgynénél a budapesti rendelőben, illetve  dr. Cz. Lívia miskolci magánrendelőjében.

A betegektől vért vettek, amit kicentrifugáltak, majd Horváth professzor hozzáadta az „antigént”. Az így előállított szert adták be vénásan. Horváth István több mint három évtizede találta fel állítása szerint az érelmeszesedés elleni védőoltást, amelyre szabadalmi oltalmat kért. A per azt vizsgálta, volt-e engedélye arra, hogy embereken kipróbálja és alkalmazza. A bíróság szerint nem, és ez elegendő volt ahhoz, hogy a bűncselekmény elkövetését megállapítsák, írja a valasz.hu.

(forrás: Heti Válasz)

cimkék

hirdetés

Könyveink