hirdetés
2020. január. 27., hétfő - Angelika.
hirdetés

Ez a betegség „rosszabb prognózisú, mint a legtöbb rák”

Évente tízezer kórházi kezelést és mintegy ötezer halálesetet lehetne megelőzni azzal, ha a kardiológiai szakma konszenzusos javaslatának megfelelően kiépülne Magyarországon a szívelégtelenség-ambulanciák hálózata.

hirdetés

Annak ellenére, hogy a hazai kardiológia komoly sikereket könyvelhet el – az utóbbi 15 évben például öt évvel emelkedett a születéskor várható élettartam, amely leginkább a kardiológiai ellátásnak, azon belül is javarészt a szívkatéteres eljárásoknak köszönhető – vannak olyan területek, amelyekre mindeddig kevés figyelem jutott. Ezek közé tartozik a szívelégtelenség, amely „igencsak nehéz falat” – fogalmazott a Magyar Egészségkommunikációs Egyesület szerda esti rendezvényén prof. dr. Merkely Béla, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke. Nem is véletlen, hogy a betegség kezelésére vonatkozó európai irányelv is csupán nemrégiben született meg; ez tartalmazza a becslések szerint a lakosság 2-3 százalékát érintő kórkép kezelésére vonatkozó javaslatot.

Magyarország az ellátást tekintve az uniós országok felső harmadához tartozik; ami hiányzik, az főként a megbízható és a mainál mélyebb adatok rendszere, amit egy újonnan kiépítendő szívelégtelenség-regiszterrel orvosolnának a szakértők.

A jelenleg rendelkezésre álló – nem keresztmetszeti – adatok alapján a szakemberek szerint idehaza mintegy 160 ezer ember, a lakosság 1,6 százaléka lehet érintett. Mivel azonban a várható élettartam és így a betegek száma is emelkedik, mindez nemcsak jelentős népegészségügyi problémát jelent, de számolni kell a betegség kezelésének finanszírozási következményeivel is.

Jelentős végstádiumú betegségről van szó, amelyhez számos szívbetegség vezethet, s amely a felfedezés évében a betegek 30 százalékának halálát okozza. A betegek 40-50 százaléka a statisztikák alapján öt éven belül meghal; a kór tehát rosszabb prognózisú,  mint a legtöbb rák – emlékeztetett prof. dr. Tomcsányi János, a Szakmai Kollégium Kardiológiai tagozatának elnöke, azt is jelezve: a betegség csak az előírt gyógyszerek pontos szedésével, a beteg gondozásával, az esetenként beültetett eszközök rendszeres ellenőrzésével kezelhető.

A kardiológus szakma – a nemzetközi ajánlásnak megfelelően – elkötelezett a szívelégtelen betegek gondozását végző hazai hálózat kialakításában; dr. Nyolczas Noémi, az Állami Egészségügyi Központ docense szerint  évente mintegy tízezer kórházi kezelés válna feleslegessé és mintegy ötezer halálesetet lehetne megelőzni azzal, ha a kardiológiai szakma konszenzusos javaslatának megfelelően kiépülne Magyarországon a szívelégtelenség-ambulanciák hálózata. A hazai és a nemzetközi irányelvek alapján 2001 óta a szívelégtelenségben szenvedőt ugyanis kifejezetten erre szakosodott ambulanciára kell(ene) irányítani. Azóta Svédországban a betegek 90 százalékát, az olaszok felét kezelik ilyen centrumokban, miközben Magyarországon egyelőre csupán a fővárosi kardiológiai centrumokban, az egyetemek kardiológiai klinikáin és néhány nagyvárosban van erre mód. A későbbiekben szívelégtelenség-ambulanciát alakítanának ki minden megyei kórház kardiológiai osztálya mellett, és szükség és lehetőség szerint megyénként további 4-5 helyen nyújtanának erre lehetőséget.

A betegpopuláció ismeretében mintegy 100 speciális centrumra volna szükség. A jelenlegi lehetőségek legfeljebb mintegy tízezer súlyosabb stádiumú beteg speciális gondozását teszik lehetővé, miközben 60-70 ezer embernek volna erre szüksége. Nyolczas Noémi szerint ezért pillanatnyilag “a szakma vére árán” szerveződnek az ambulanciák, mindenféle finanszírozás nélkül, miközben az ellátás maga is volumenkorláttal terhelt. Pedig működésüket nagyban indokolná, hogy Tomcsányi professzor szerint a szívelégtelen betegek közül eleddig lényegében csak azokat kezelték, akiknek aktuális panaszai – legtöbbször fulladás és lábdagadás – voltak. Őket is számos helyen: a kardiológusok mellett tüdőgyógyászok, belgyógyászok, háziorvosok is foglalkoznak a betegekkel – nem feltétlenül helyesen. Nem vagy nem feltétlenül ismerik fel a kórt, ám a felismert betegek terápiájával is nagyok a problémák. Bár jó evidenciák vannak arra, hogy milyen gyógyszereket kell kapnia a betegnek ahhoz, hogy életminősége javuljon, élettartama nőjön, gyakori, hogy a megfelelő szert megkapja ugyan, csak épp nem a megfelelő mennyiségben. Igaz ez azokban az esetekben is, ha a súlyos beteg kórházba kerül, ott ugyanis nincs elegendő idő a gyógyszerek pontos beállítására.

 

 

Köbli Anikó
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés