hirdetés
2018. december. 12., szerda - Gabriella.
hirdetés

Eutanázia, szép szava a reménynek

A „jó halál” jut ilyenkor sokak eszébe. Vadász Gábor sebész és aneszteziológus szakorvos írását az Élet és Irodalom közli.

hirdetés

A társadalom és az orvosi hivatásrend összes aggodalmán, problémáján, „kicsinyes akadékoskodásán” túlmutat, sőt fityiszt is mutat mindennek napjaink új találmánya: a 3D-s nyomtatóval akár otthon is egyszerűen kinyomtatható, megcsinálható Nitschke-féle „eutanáziagép” ígérete. A gépnek már neve is van: Sarco. Az elkészítés leírása, használati utasítása a szakmai tesztelések után talán még ebben az évben felkerülhet az internetre. (Hogyan, kiken fogják tesztelni?) Ebben az egyszerű szerkezetben az oxigén igen gyors megvonásával egyszerűen, célszerűen, fájdalom és szenvedés nélkül megválhat az életétől és ettől a világtól az, akinek a hagyományos öngyilkossági módszerek elfogadhatatlanok. Ez úgy történik, mint amikor 10 000 méter magasan kilyukad a repülőgép, a gyorsan elszökő levegő miatt elvész az oxigénnyomás, és ezzel együtt az eszmélet, majd az élet is megszűnik.

Nem lesz szükség orvosra, törvényre, patikára. Ami ehhez a halálnemhez szükséges, az mind beszerezhető a kereskedelemből. A célszerűség és a takarékosság összekapcsolásaként a „nyomtatott gép” fekvőhelyül szolgáló kapszulaszerű része mindjárt koporsónak is felhasználható, mégpedig olyannak, amely idővel bio­lógiailag lebomlik. Voltak már az elmúlt évtizedekben is öngyilkosságot segítő gépekkel végzett és rossz eredményekkel zárult kísérletek; héliumgázzal, programozott, halálos injekciót beadó masinákkal stb. Ezek, miként kiderült, sajnos nem bizonyultak emberségesnek.

Mi is ennek a találmánynak a jelentősége, hiszen már jó évtizede megjelentek az önkéntes halál kivitelezését oktató könyvek is.

Először is az, hogy van megint valami új, ami felkavarhatja az állóvizet. Továbbá az, hogy az egyén ezzel lehetőséget teremthet magának elhatározása – öngyilkossága – emberségesebbnek tűnő megvalósításához. Nincs politikai vita az engedélyezésről, nincs engedélyezési eljárás, bizottság. De ott a bökkenő, hogy ezt az eljárást is csak az tudja majd alkalmazni, aki a kivitelezéshez alkalmas környezetben tartózkodik, és képes a kivitelezésre, ugyanis van egy feltétele: a kivitelezés képességének még a birtokában kell lennie.

A legtöbben csak az életből kivezető út vége előtt, amikor szinte látják a megnyíló kaput, teszik fel az epikuroszi kérdést: megéri vagy nem éri meg? Ekkor akarnák csak az utazást befejezni, és ilyenkor sokan már nem alkalmasak ennek kivitelezésére. Vajon bevitetheti az őt ápoló intézménybe? Ha igen, mi a segítők jogi megítélése, ha nem, miért nem? Mi van ekkor a betegek jogaival? Ki és hogyan segítsen nekik elhatározásuk megvalósításában?         

Ma Európában nálunk büntetik a legszigorúbban az öngyilkosságban történő segítést, közreműködést!

Ezért újra csak adott a kérdés: miként cselekedjenek ők, a távozni akarók, és miként az orvosok? Néhány éve a magyar orvosok egy részének egy kérdőívre adott válaszaiból megtudtuk, hogy a válaszolóknak kevesebb mint a fele fogadja csak el az eutanázia gondolatkörét. Ez nagyon fontos adat, mert rámutat az orvoskar megosztottságára. A holland orvosok kisebb része is elviselhetetlen tehernek tartja, hogy olyan személyek, akik képesek lennének a nekik juttatott gyógyszerekkel maguk az öngyilkosságot elkövetni, az orvosokkal öletik meg magukat, injekciókkal. Talán mi lennénk a legboldogabbak, ha a betegeink érdekeit szolgáló megoldás mellé állhatnánk, de úgy, hogy a végrehajtásnak ezt a terhét ne az orvosoknak kelljen cipelniük. Kevés vizsgálódás után az is hamar kiderült, hogy megint csak egy részleges, kevesek számára megoldást nyújtó eljárás javaslatáig terjednek a képességeink. Gondolkozzunk még el az alábbiakon is, bár a kérdésfeltevések cinikusnak tűnhetnek.

A teljes írást az Élet és Irodalom közli.

(forrás: Élet és Irodalom)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés