hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Emmi: Csak az oltás véd az omikron ellen

Az omikron lényegesen gyorsabban terjed, mint a koronavírus korábbi mutációi – mondta Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében.

Az emberi erőforrások minisztere az interjú során beszélt a vakcinák hatásosságáról, a magyar egészségügyi rendszer helytállásáról, valamint a januári béremelésekről is.

Az omikron okozta megbetegedés súlyosságáról, társbetegségek szerepéről viszonylag keveset tudunk, de nap mint nap gyarapodnak az ismereteink – mondta Kásler Miklós. Hozzátette: az omikron esetében is a leghatékonyabb védekezési eszköz az oltás.

Kásler Miklós a vakcinák hatásosságával kapcsolatban mindenkit emlékeztetett: a rendelkezésre álló oltóanyagok mind a fertőzés, mind a halálozás ellen komoly védelmet nyújtottak az eddigi hullámok során, ugyanakkora 4 hónappal az első illetve második oltás felvételét követően a védettségi állapot fokozatosan csökkent. Ezért perdöntő jelentősége van a harmadik oltás felvételének – szögezte le a miniszter.

A tárcavezető vezetésével megalakult az Epidemiológiai és Klinikai Kutatási Munkacsoport cél az, hogy az újabb vírusmutánsok tulajdonságát, fertőzőképességét és klinikai tüneteit hazai körülmények között tudják vizsgálni.

A magyar egészségügy mindegyik hullám esetében helytállt és a legfontosabb beavatkozásokat ellátta – válaszolta Kásler Miklós arra a kérdésre, hogy bírni fogja-e a magyar egészségügyi rendszer a pandémia okozta folyamatos terhelést. Kiemelte: a koronavírus-járvány hatására például Németországban a daganatos betegek diagnosztikai és terápiás ellátását felfüggesztették. Ilyen Magyarországon egyetlen pillanatig sem fordult elő - mutatott rá a miniszter.

A januári béremeléseseket úgy összegezte: januártól 20%-kal emelkedett a kulturális dolgozók, 21 százalékkal a szociális ágazatban dolgozók, az ápolónők és nővérek, 10%-kal pedig a pedagógusok fizetése. 2020-hoz képest az orvosok most már 2,5-szeresen, míg a nővérek 2018-as alapbérhez képest 72 százalékkal többet keresnek – ismertette a miniszter, aki szerint a háziorvosokat bevonásával létrejött csoportpraxisok minőségileg legmagasabb csoportja 100 százalékkal több bevételhez jutott, mint a megelőző évben.

A magyar lakosság egészségügyi alapellátásnak javítása érdekében a kormány megteremtette a háziorvosok számára a praxisközösségek létrehozásának lehetőségét.

A csoportpraxisok fontosságát úgy foglalta össze, hogy ha egy munkacsoportban több orvos dolgozik, többféle képzettséget tudnak a közös diagnosztikába és terápiába berakni. Ennek az előnyeit az a beteg élvezi, aki ott lakik ebben a körzetben– emelte ki a tárcavezető.

A beszélgetés végén Kásler Miklós elmondta: a magyar kormány kiemelt módon támogatja az 5000 fő alatti településeknek az egészségügyi fejlesztését a világjárvány kellős közepén is. Hangsúlyozta: ez a támogatás 2019 és 2021 között 16 milliárd forintot jelentett ezeknek a településeknek.

hirdetés

Könyveink