hirdetés
2025. december. 24., szerda - Ádám, Éva.
hirdetés

 

Előrébb állítja a test biológiai óráját

A sport megváltoztathatja az emberi test biológia óráját, a változás iránya és mértéke a sportolás időpontjától függ, állapította meg egy kutatás.

A The Journal of Physiology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a sportolás csökkenti a jetlag, az éjszakai műszak és más, a test belső biológiai óráját megzavaró hatásokat.

A cirkadián ritmus, a napi biológiai óra az a 24 órás ciklus, amely számos fiziológiai folyamatot szabályoz, például az alvás és a táplálkozás ritmusát. Ezt a belső órát számos tényező befolyásolja, például a fény és az időjelzések. A sportolásról eddig is ismert volt, hogy befolyásolja a cirkadián órát, a hatásról azonban keveset tudni.

A tanulmány szerint a reggel 7 órakor és a délután 1 és 4 óra között végzett sport korábbra állítja a biológiai órát, az este 7 és 10 óra között végzett testmozgás pedig késlelteti, ismertette az Eurekalert tudományos hírportál. A hajnali 1 és 4 óra között és a délelőtt 10 órakor végzett sportnak azonban kevés hatása volt a biológiai órára.

A Kaliforniai Egyetem, a San Diegó-i Egyetem és az Arizonai Egyetem kutatói 101 résztvevő biológiai óráját követték figyelemmel sportolás után, 5 és fél napon keresztül. A résztvevők alapjáratú biológiai óráját 90 percenként vett vizeletminták alapján határozták meg. Ebből megállapították, mikor emelkedik a melatoninszint és mikor éri el csúcspontját. Ezután közepes intenzitással kellett futópadon futniuk naponta egy órán keresztül három egymást követő napon, minden nap ugyanazon időpontban. A nap 8 különböző időpontjában végzett edzést vizsgáltak a tudósok. A harmadik edzés után újra meghatározták a biológiai óra állását.

A tudósok szerint további kutatásokra van szükség, melyek során a fény és a melatonin változásait is be kell iktatni tényezőként a vizsgálatokra, valamint meg kell határozni azt is, milyen hatása lehet a sportolás intenzitásának és időtartamának.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...