hirdetés

Egyetért az egészségügyi törvénymódosítással a FAKOOSZ

Támogatja az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatokat az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége.

Egyetértenek például a Semmelweis-munkaszüneti nappal, a Humánerőforrás Monitoring Rendszer létrehozásával és a továbbképzések szakmai felügyeletével is.

A szervezet közleményében hangsúlyozza, egyetért a háziorvoslást (is) érintő kormányjavaslatokkal, némelyiket azonban az orvosi kamara jogosítványai közé sorolná. A Semmelweis-nap, július 1-i munkaszüneti nappá nyilvánításáról úgy vélik, "valóban az egészségügyben dolgozók erkölcsi elismerését, megbecsülését is szolgálhatja, díjak, elismerések, jutalmak átadásával". Aggályosnak látják azonban, hogy éppen ezen a napon ugyancsak munkaszünettel ünnepelnek azok a köztisztviselők is, akikre állami és önkormányzati szinten várna a Semmelweis napi rendezvények szervezése, lebonyolítása. 

Az elhíresült „korbács-rendelet” módosításának javasolt formájáról a FAKOOSZ úgy véli, valóban ösztönző lehet, de a gyógyszerkassza megtakarítása nagyobb is lehet a kalkuláltnál, és a részesedés aránya is növelhető lehet a gyakorlati tapasztalatok birtokában. "A Népegészségügyi hasznosulás szempontjából a FAKOOSZ szerint olyan protokoll alkalmazása lenne célszerű, mely gyógyszer ártámogatásban és felírásban is a morbiditási adatok alapján leggyakoribb krónikus betegségek gyógyítása, gondozása vonatkozásában gyógyszer hatóanyag csoportot határoz meg, s ennek felírását ösztönzi (például kardiovaszkuláris csomag: ACE gátló, béta r. blokkoló, trombocita aggregáció gátló, lipidszint csökkentő). Akkor lehet az erre a célra kifizetett juttatás ösztönző, ha értéknagysága, plusz bevételként fedezetet tud nyújtani egy-egy állandó praxis költség fedezésére pl.: informatikai kiadások, mely havi szinten 50-100 ezer forint nagyságrendet is elérhet" -áll a szövetség közleményében

Három kérdéskör, melyekkel az alapellátó orvosok is egyetértenek, de a későbbiekben szívesen látnának a kötelező kamarai tagságon alapuló, új orvosi kamarára átruházott köztestületi jogosítványok között

  1. Humánerőforrás Monitoring Rendszer működtetése
  2. a korábban már hatósági jogkörben ellátott működési nyilvántartás vezetése
  3. kötelező továbbképzések szervezése, koordinálása a szakmai kollégiumokkal és az orvostudományi karokkal együttműködve.

A FAKOOSZ emellett azt is kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a gyógyszertárakról szóló törvénymódosításhoz hasonlóan a praxis jogról szóló törvény átalakítása is megtörténjen. Egyetértenek továbbá a nem praktizáló, visszavonult orvosok pro familia felírási jogosítványainak kibővítésével, a vidéki kispatikák életben tartását és újak alapításának ösztönzésével.

Az alapellátó orvosok szerint a távlati cél az kell, hogy legyen, hogy a falvakban minden háziorvosi székhely településen legalább fiókpatika működhessen. Ehhez állami, önkormányzati hozzájárulás szükséges hosszútávon a fenntarthatóság érdekében. "A kórházi, rendelőintézeti kapacitások és beteg-utak meghatározásakor emellett számolni kell az alapellátás kapacitásaival is"– figyelmeztet nyílt levelében a FAKOOSZ.

(forrás: OrientPress)

Könyveink

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...