hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Durva árverseny indult a cigarettapiacon

Ha kocsmákban ezentúl nem is lehet majd dohányozni, a cigaretták árainak látványos csökkenése részben kárpótolja a dohányosokat - írja az Index. A kisebb adótartam miatt jóval olcsóbb sodrott dohány egyre népszerűbb, a keleti megyékben a csempész cigaretták is komoly konkurenciát jelentenek. A dobozos cigaretták árát féléve kezdték csökkenteni a nagy gyártók.

Hiába tesz meg szinte mindent a kormány a dohányzás visszaszorítására, a dohánygyárak ellentámadásba kezdtek: a kereslet fenntartása érdekében egyre lejjebb viszik a dobozos cigaretta árát. A folyamat az utóbbi félévben indult meg, és mostanra nagyon látványos eredménye van: a Marlboro már csak 610 forintba kerül a korábbi 710 helyett, a legnépszerűbbnek számító "szofit" pedig 540-ért kapni a boltokban, ami korábban szintén csaknem száz forinttal többe került. A háttérben a piactorzító adók állnak, állítják dohányipari szakemeberek, a sodrós cigarettadohány adótartalma ugyanis kisebb, mint a dobozos dohányé. Zacskós cigarettadohányból nagyjából a dobozos ár harmadáért kihozható egy szál.

Ráadásul az árolló is csak egyre nyílt: 2005-ben egy doboz szofi adótartalma 318 forint volt, míg az ennek megfelelő sodrós dohányé 108 forint volt, azóta a cigaretta adótartalma 421 forintra nőtt, miközben a sodrósé 169 forintra változott. Vagyis egy csomag cigi és ugyanannyi sodort ára közötti különbség a 2005-ös 300 forintról 370 forintra emelkedett.

A zacskós dohány terjedésére rásegített a válság is, amit jól mutat, hogy az ország szegényebb részein népszerűbb: míg az ország keleti felében minden negyedik elszívott cigaretta kézzel sodort, addig Budapesten és Pest megyében csak minden huszadik cigi készül zacskós dohányból. A keleti országrészben a feketeimport, a román és ukrán határon átcsempészett cigaretták is csökkentik a legálisan árusított termékek forgalmát, becslések szerint a forgalom tíz százalékát jelenti a csempészáru (néhány éve ez még több mint húsz százalék volt).

A dobozos cigaretta értékesítésének csökkenését állapítják meg a Nielsen piackutató vállalat adatai is, mondta az Index kérdésére Bajai Ernő, a cég kommunikációs tanácsadója. Tavaly mintegy 13 milliárd szál eladását regisztrálták, ami hét százalékkal kevesebb, mint 2009-ben volt. Ezzel szemben a teljes dohánypiac értéke két százalékkal bővült, tavaly meghaladta a 390 milliárd forintot. Jelenleg az olcsóbb termékek adják a piaci forgalom felét, a prémium termékek kapcsán inkább a stagnálás jellemző, piacrészük 11 százalékos. Az átlagos árszínvonalú termékek eladása 20 százalékkal csökkent egyetlen év alatt.

"A visszaesést a dohányreklámok tilalma miatt marketingeszközökkel kevéssé lehet megállítani, így maradt az árverseny. Ezzel azonban új fogyasztókat jellemzően nem lehet bevonni, csak a már meglévő fogyasztók márkaválasztását befolyásolni" – magyarázta egy dohányipari szakértő a British American Tobacco (BAT) döntését. A cég még ősszel két kulcsmárkájának – Sopianae és Pall Mall – fogyasztói árát is jelentősen, dobozonként 60-80 forinttal mérsékelte.

Lebovics Anna, a BAT külső kommunikációs vezetője az Indexnek elmondta: korábban is több példa volt arra, hogy a prémium-, a középső és az alsó árkategóriákban egyes gyártók átpozícionáltak termékeket. "A BAT októberi lépése pontosan ilyen, a nyilvánvalóan lefelé tartó piacon belül a legnagyobb, hazai dohányból készülő magyar terméket stabilizálta" – mondta.

A teljes cikk az Indexen olvasható.

(forrás: Index)
hirdetés

Könyveink