hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Innovációs rendezvénysorozatot indított a Magyar Telekom

Dr. Smart mindig rendel – A digitalizáció forradalma

A digitális megoldásoknak köszönhetően kevesebb lesz az orvos-beteg találkozás, és a műtétek jelentős részénél is robotkarok operálhatnak majd.

A digitális megoldásoknak köszönhetően hamarosan a mainak a töredékére csökkenhet az orvos-beteg találkozások száma, és a műtéti beavatkozások jelentős részénél is precíz robotkarok vehetik majd kezükbe a szikét. A digitalizáció vívmányai forradalmi változásokat hoznak az egészségügyben, jelentősen javítva a megelőzés és az orvoslás hatékonyságát, lerövidítve a betegutakat, felgyorsítva a gyógyulást. A Magyar Telekom újonnan indított innovációs rendezvénysorozata, a MOST Fórum első kerekasztal-beszélgetése az egészségügy és a digitalizáció kapcsolatát járta körbe neves hazai szakértők segítségével.

Dr. Smart mindig rendel, egyszerre számtalan beteget képes kezelni, ráadásul egyaránt elérhető a tengerpartról és a szikla széléről egy balul sikerült hegymászás közben. Bár ez ma még távolinak tűnik, a technológiai fejlődés számos területen karnyújtásnyi közelségbe hozta az okos egészségügyet – sőt, több innovatív szolgáltatás már jelenleg is működik. A digitalizáció számos területen hozzájárul a mindennapi élet problémáinak megoldásához, és nagyságrendekkel hatékonyabbá teszi a már meglévő munkafolyamatokat – vagyis társadalmi szinten is a fejlődés, az előrelépés eszközévé válhat. A Telekom által elindított MOST Fórum küldetése, hogy terepe és katalizátora legyen egy együtt gondolkodó közösség megszületésének, mely véleményvezérek bevonásával, pozitív példák, innovatív digitális trendek bemutatásával cselekvésre, aktív felelősségvállalásra ösztönzi tagjait és környezetét.

A Magyar Telekom újonnan indított innovációs rendezvénysorozata, a MOST Fórum első kerekasztal-beszélgetése az egészségügy és a digitalizáció kapcsolatát járta körbe neves hazai szakértők segítségével.
A Magyar Telekom újonnan indított innovációs rendezvénysorozata, a MOST Fórum első kerekasztal-beszélgetése az egészségügy és a digitalizáció kapcsolatát járta körbe neves hazai szakértők segítségével.

A rendezvénysorozat első kerekasztal-beszélgetése a digitális egészségügy legfrissebb trendjeit, vagyis a mesterséges intelligencia, a robottechnológia, a big data-elemzés, különböző információs- és döntéssegítő hálózatok és más okosmegoldások gyógyászati felhasználását elemezte. A Magyar Telekom Csoport az ágazat digitalizációjában tevőlegesen is szerepet vállal: a T-Systems Magyarország fejlesztésével jött létre az ország egészségügyi ellátószerveit egyetlen információs hálózatba összekapcsoló rendszer, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, melynek köszönhetően az ország bármely pontjáról elérhető a betegek összes vizsgálati lelete.

A rendezvényen az egészségügyi digitalizáció témájába a terület neves szakértői nyújtottak bepillantást. „A magyar egészségügyi szektor számára egyfajta versenyelőnyt jelent az, hogy az egészségügyi adataink egy jelentős része egy adatkezelő kezében összpontosul. A kezelésekben, a gyógyításban, de akár a megelőzésben, rehabilitációban is nagy szerepe lehet az erre az adattömegre épülő elemzéseknek” – mondta Kohanecz Margó, a KPMG Healthcare and Life Sciences igazgatója.

Lévay György, saját robotkezét fejlesztő mérnök szerint az egyre fejlettebb technika megkönnyíti életünket és a mesterséges intelligenciában óriási lehetőségek rejlenek. Úgy látja, hogy a következő tíz évben fontos változásokat érhetünk el ezáltal az egészségügyben.

„Felmérések eredményei azt mutatják, hogy a smart eszközt viselők többet tesznek az egészségükért, egészségtudatosabban élnek. Akár az eszköz maga is inspirálhatja az egyén magatartását, de a társadalom szemléletformálása is szükséges ahhoz, hogy az egészségben átlagosan eltöltött évek száma növekedjen” – jelentette ki Srágli Attila, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ projekt igazgatója. A technológia szerepét hangsúlyozta dr. Horváth Tamás orvos, az EgészségKommandó projekt egyik alapítója is, aki szerint növelni kell a megbízható internetes források, alkalmazások szerepét az egészségügyben, hiszen ezek több szempontból is javíthatják az ellátást.

„A T-Systems közreműködésével bevezetett EESZT egy olyan általános elektronikus információs és szolgáltatási hálózat, melyben online elérhető a betegek ellátásához szükséges minden fontos információ. A rendszer megalkotásának egyik fő célkitűzése az volt, hogy a betegek helyett inkább az adatok utazzanak” – magyarázta Aszódi Gábor, a T-Systems egészségügyi üzleti területének vezetője, aki azt is kiemelte, hogy a rendszer segítségével akár távolról is konzultálhatnak majd a szakorvosok egy-egy beteg kezeléséről.

(forrás: Magyar Telekom)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!