hirdetés
2019. november. 21., csütörtök - Olivér.
hirdetés

Családtervezéstől az időskorig

Személyre szabott testösszetétel vizsgálattal, táplálkozási tanácsadással, időskori szimulációs lehetőséggel, valamint családtervezési beszélgetésekkel és újszülöttgondozással kapcsolatos interaktív programokkal is várják a jelentkezőket az októberi Semmelweis Egészség Napon.

A 250. jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara (ETK) által szervezett ingyenes rendezvényen több mint ötvenféle, a mindennapok során felmerülő, egészségmegőrzéssel kapcsolatos előadáson, workshopon és interaktív programon lehet részt venni október 4-én, pénteken. Dr. Nagy Zoltán Zsolt, az Egészségtudományi Kar dékánja a programról szólva elmondta, a rendezvény legfőbb küldetése a lakosság egészségtudatosságra nevelése. „A XXI. század egészségügyének ez az egyik legfontosabb feladata, hiszen a vezető halálokok hátterében álló népbetegségek jelentős része megfelelő életmóddal, a tünetek korai felismerésével, a rizikófaktorok ismeretével időben kiszűrhető, megelőzhető, de legalábbis jól gyógyítható lenne” – emelte ki.

Fotó: Kovács Attila-Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila-Semmelweis Egyetem

A rendezvény során számos aktuális téma napirendre kerül, legyen az a helyes táplálkozás, a mozgásszervi betegségek megelőzése, vagy épp a szenvedélybetegségek elkerülése. Szó lesz egyebek mellett a stresszkezelés gyakorlati megoldásairól, úgynevezett öregségi szimulátor segítségével a látogatók megtapasztalhatják, hogy milyen lesz majd idős emberként járni, mozogni, látni, hallani, de a pénteki egészségnap fontos témái között szerepelnek az időskori cukorbetegség, illetve szürkehályog okozta látásproblémák, azok konzervatív és műtéti megoldási lehetőségei, valamint a gyermekkori és felnőttkori kontaktlencse-viselés helyes használata is.

A programok összeállítása során az Egészségtudományi Kar munkatársai nagy hangsúlyt fektettek a családtervezésre, valamint a kisebbek egészségére is. Szél Dávid, az Egészségtudományi Kar Alkalmazott Pszichológia Tanszékének tanársegédje, az Apapara című könyv és blog szerzője interaktív előadás keretében foglalkozik az apaság XXI. századi kérdéseivel, emellett a leendő vagy újdonsült szülők gyakorlati segítséget kaphatnak a csecsemőgondozásához, de a gyermekbalesetek megelőzése is napirenden lesz. A kisiskolás korosztály pedig tartásjavító tornán is részt vehet a délután folyamán. A rendezvényen a látogatók saját képességeiket is próbára tehetik: szimulációs baba segítségével kipróbálhatják, milyen beteget vizsgálni, a bátrabbak pedig elsősegélynyújtási versenyre is benevezhetnek.

Részletes programok és jelentkezés a semmelweis.hu/250 oldalon, a Semmelweis Egészség Napok fülre kattintva.
Időpont: október 4. (péntek) 15:00-20:00
Helyszín: Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar (1088 Budapest, Vas u. 17.)

(forrás: semmelweis.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés