hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Csak az átlag felett teljesítő háziorvosok kapnak pénzt az oltásért

A szaktárca teljesítményelv alapján gondolja kifizethetőnek a nem kötelező védőoltások beadását. A most formálódó elképzelések szerint azt veszik majd alapul, hogy mennyi embert oltottak be a háziorvosok a különösen veszélyeztetett csoportokból.

Ezt Szócska Miklós közölte az Országgyűlés egészségügyi bizottságának mai ülésén, ahol az influenzajárványra való felkészülésről adtak számot az illetékesek. A szakemberek beszámolójából az is kiderült, hogy az ÁNTSZ nyolc hűtőkocsi megvásárlására kapott lehetőséget a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól. Ezek egy-egy régiós központban állnak majd munkába, egészen az egyes háziorvosokig fuvarozva az influenza elleni oltóanyagokat.

A szaktárca teljesítményelv alapján gondolja kifizethetőnek a nem kötelező védőoltások beadását.

2,5 millió ingyenes influenzavakcina

Ez utóbbiból idén két fajta is rendelkezésre áll. Az egyik a tavaly már bevetett, egy komponensű, A (H1N1) elleni Fluval P, a másik a tavalyitól eltérő, de ugyancsak három összetevőből álló – ezek egyike az A (H1N1) – Fluval AB. Az országos tiszti főorvos szerint várhatóan ez utóbbi iránt nagyobb lesz a kereslet. Arra a kérdésre, hogy akkor miért van szükség a csupán egyetlen vírus elleni védőoltásra, Paller Judit elmondta: a Fluval AB-t most engedélyezi az Országos Gyógyszerészeti Intézet, s e folyamat lezárultáig is rendelkezni kell megfelelő védőoltás mennyiséggel. A két vakcinából összesen 2,5 millió ampullát adhatnak be a rizikócsoportoknak térítésmentesen az orvosok. Az egészségügyi tárca államtitkára, s az országos tiszti főorvos nem győzte hangsúlyozni, a terhesek kiemelt rizikócsoportot alkotnak. A védőoltás – a korábbi híresztelésekkel ellentétben – semmiféle szövődményt nem okoz sem nekik, sem megszületendő gyermeküknek.

A politikai adok-kapoktól sem mentes tárgyalás során az egészségügyi vezetők leszögezték: a hazai oltóanyag a világ legjobbjai közé tartozik, igen magas, 70 százalékos szerológiai válaszreakciót eredményez. Fontosnak tartották továbbá, hogy a szakma és a közvélemény ugyanazzal a bizalommal forduljon az oltási programok felé, mint tette ezt korábban. Ennek érdekében a lakosság mellett rendszeres tájékoztatást és konzultációt szerveznek az esetleges influenzajárvány frontvonalában dolgozó háziorvosoknak. A felkészülés már elkezdődött. Épp a bizottsági beszámoló idején tartotta meg az első felkészítő tájékoztató programját az ÁNTSZ, mint ahogy már munkába állt a lakosság 40 százalékát lefedő influenzafigyelő szolgálat. Az Egészségügyi Világszervezet szerint ebben a szezonban is az A (H1N1) vírus okozza majd az influenzás megbetegedéseket.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Álomkönyv. Pszichoterápiás álommunka

    Az Álomkönyvet mindazok haszonnal forgathatják, akik érdeklődnek saját álmaik iránt, és akik izgalmasnak találják a...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more Intellektuális képességzavar és pszichés fejlődés 2. átdolgozott kiadás

    Az intellektuális képességzavarban szenvedők pszichológiájáról szóló...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...