hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Búcsú az Operatív Törzstől – számokban

Az Átlátszó megvizsgálta a többi közt, hogy kik voltak a leggyakrabban visszatérő szereplők az operatív törzs tájékoztatóin.

Május 25-én az operatív törzs bejelentette, hogy a járvány harmadik hullámának lecsengésével búcsút inthetünk a napi sajtótájékoztatóknak. A koronavírus elleni védekezésért felelős szerv ugyanis „már csak készültségi fokozatban működik tovább”, ezt követően ritkábban hallhatunk a járványügyi adatokról.

A Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzset a járvány első hullámában hozták létre, az első ülésre január 31-én került sor. Az első, járványhelyzettel kapcsolatos sajtótájékoztatót 2020. február 26-án tartották meg, ekkor még Gulyás Gergely (Miniszterelnökséget vezető miniszter), Kásler Miklós, és Szlávik János, a a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője a mondta el a koronavírust érintő legfrissebb információkat. A napi rendszerességű tájékoztatók március 5-én kezdődtek, a Müller Cecília/Galgóczi Ágnes, illetve Kiss Róbert/Gál Kristóf nevével jelzett bejelentkezéseket csak később vezették be.

A hétköznapokon megtartott tájékoztatásokban mindössze egy nagyobb szünet volt, június és szeptember között. A járvány első hullámának lecsengésével, a veszélyhelyzet megszüntetése után ugyanis a mostani döntéshez hasonlóan beszüntették a rendszeres bejelentkezést.

Müller Cecília országos tisztifőorvos volt a leggyakoribb szereplője volt a sajtótájékoztatóknak, összesen 219 alkalommal lehetett látni személyesen, majd március közepétől a képernyőn keresztül. Őt Kiss Róbert, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese (195), majd Gál Kristóf, az ORFK szóvivője (174) követte. A dobogóra felfért még Lakatos Tibor, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője (39); Galgóczi Ágnes, az NNK járványügyi osztályvezetője (31); György István államtitkár, az oltási munkacsoport vezetője (27) és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is (21).

Müller Cecília nemcsak a leggyakoribb szereplője volt a sajtótájékoztatóknak, beszédeinek időtartamával is kiemelkedik a többiek közül, az összes megtartott sajtótájékoztató 57 százalékában ő beszélt. Az országos tisztifőorvos ugyanis összesen 50 órán át ismertette a járványügyi adatokat, ami több mint háromszorosa az őt követő Kiss Róbertnek (15 óra). A maratoni hosszúságú beszédek jellemzően tisztifőorvos asszonyhoz voltak köthetőek, nem is olyan régen, 2021. március utolsó napján például 21 perc 47 másodpercen át ismertette a legfrissebb járványügyi adatokat.  Ezzel szemben a leginkább szűkszavú Kiss Róbert volt: idén május 17-én 25 másodperc alatt sikerült elsorolnia, hogy milyen rendőri intézkedésekre került sor az azt megelőző 24 órában.

Az induláskor nagy volt az érdeklődés – aminek oka volt az is, hogy keveset tudtunk még a járványról, így mindenki szeretett volna megbízható információhoz jutni – tavaly márciusban a 15-35 ezres nézettség sem volt ritka, a legmagasabb , több, mint 50 ezres nézettséget egy tavaly március 19-i sajtótájékoztató érte el.

Az idő előrehaladtával azonban jelentősen csökkent az emberek érdeklődése, a közelmúltban átlagosan 1-2 ezres megtekintés volt a videókon. A legrosszabb eredményt a december 14-i sajtótájékoztató produkálta, mindössze 630-an voltak rá kíváncsiak a Youtube-on. A válaszadók nem az országos tisztifőorvossal rokonszenveztek leginkább – a 0-100-ig terjedő skálán a legmagasabb pontot, 87-et a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kapta, vagyis ő a legrokonszenvesebb a három szakértő közül. Utána 79 ponttal a rendvédelmet képviselő Lakatos Tibor következett. Müller Cecília csak a dobogó harmadik helyére fért fel, 74 pontos értékeléssel.

A teljes információt ITT éri el

Forrás: koronavirus.gov.hu
Forrás: koronavirus.gov.hu

(forrás: Átlátszó.hu)
hirdetés

Könyveink