hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Bérelhető eszközök az alvásdiagnosztika és -terápia területén

A jó alvás mindenkinek jár

Annak ellenére, hogy több éve a jogosítványok megújításának is feltétele az alvás közbeni légzészavar szűrése, mindmáig hiányosságok vannak az alvási apnoé vizsgálatában és terápiájában. Sokat javíthat a helyzeten, hogy a Linde Gáz Magyarország Zrt. egészségügyi üzletágának jóvoltából az érintettek már bérelni is tudják a terápiához szükséges eszközöket.

A gépjárművezetésről szóló 13/1992-es számú, többször módosított rendeletben nagy hangsúlyt kapott a gépjárművezetők körében jelentős balesetveszélyt előidéző alvási apnoe szindróma. Részben erre vezethető vissza az elmúlt időszakban a korábbinál is jobban megnőtt forgalom a több mint két évtizede működő hazai alváslaboratóriumokban.

A háromszintű szűrési módszer első lépcsője egy kérdőív, amelyet a háziorvosi vagy foglalkozás-egyészségügyi rendelőkben kell(ene) kitölteni. Érdemes erre nagy figyelmet fordítani, mert ha később elalvásos autóbaleset történik, akkor elsőként ezt fogja ellenőrizni a hatóság.

Az új rendelkezések bevezetése óta a szakemberek egyre nagyobb számban észlelnek obstruktív alvási apnoe betegséget, és a korábbiakhoz képest lényegesen többen vesznek részt a vizsgálatokon azok is, akik altatással járó műtétjük előtt szeretnék felméretni az ezzel járó rizikót. A megnövekedett igényeknek köszönhetően annak ellenére, hogy már néhány magánlabor is működik, az alváslaboratóriumokban a várakozási idő akár 4−6 hónap is lehet.

Az alvásfüggő légzészavarok jól kezelhetőek – életforma-változtatástól műtéti beavatkozáson keresztül a légsínterápiáig, ezt szomnológus szakemberek végzik, akik neurológus, pulmonológus vagy fül-orr-gégész alapszakvizsgával rendelkeznek. A NAEK finanszírozási rendelete és a 13/1992 többször módosított rendelete között ellentmondás feszül. Jogosítvány 15-ös óránkénti légzésleállás/-csökkenés felett nem adható ki, illetve nem hosszabbítható meg, azonban a pillanatnyilag érvényes finanszírozási rendelet szerint támogatással csak NEAK által akkreditált alváslaborban, 30-as AHI index felett és jelentős éjszakai oxigénhiány (hipoxia) mellett engedélyezett. Ezek a paraméterek azonban nem állnak párhuzamban feltétlenül a valódi balesetveszély rizikójával. Még alacsonyabb AHI index esetén is előfordulhat nagyon erős alváskésztetettség és ezzel számottevő baleseti rizikó is.     

Szakértők megfigyelték, hogy az alvási apnoé megszüntetése jótékony hatással van nemcsak az aluszékonyságra, hanem a vérnyomásra és a szénhidrátháztartásra is. A legfontosabb azonban az egyén szempontjából, hogy az alvasi apnoe elmininálása jelentősen csökkenti a stroke és a szívinfarktus esélyét. Társadalmi szempontból pedig azért van nagy jelentősége az alvási apnoé kezelésének, mert egy szerencsétlen baleset emberéleteket olthat ki és súlyos anyagi veszteséggel járhat.

Hegedüs Ákos, a Linde Gáz Magyarország Zrt. egészségügyi üzletágának igazgatója (Fotó: Szombat Éva)
Hegedüs Ákos, a Linde Gáz Magyarország Zrt. egészségügyi üzletágának igazgatója (Fotó: Szombat Éva)

Hegedüs Ákos, a Linde Gáz Magyarország Zrt. egészségügyi üzletágának igazgatója úgy látja, hogy hazánkban az alvászavarok előszűrése alacsony szinten áll, ezért igen fontos lenne bevezetni a kérdőíves felmérések mellett a hazavihető készülékekkel történő előszűrést. Így a diagnosztikát célzottan végezhetnék a szakemberek. Tavaly ősszel a Linde a BMC Medical partnerévé vált, így portfóliójuk a gáz, a kórházi gázhálózat-kivitelezés és az otthoni oxigénterápia mellett kiegészült az alvásdiagnosztika és az alvásterápia területével. A Linde a piacon egyedülálló módon arra is lehetőséget biztosít, hogy a NEAK-támogatásból kiszorulók, illetve az anyagilag rászorulók bérelhessék ezeket az eszközöket.

Egyéves tapasztalatunk alapján azt kell mondjam, sokan el sem mennek az alvásvizsgálatra alváslaborba, mert tudják, hogy később nem tudják majd megvenni azt az alvásterápiás eszközt, amire szükségük lenne – mondja az üzletág-igazgató. Hegedüs Ákos szerint a berendezések ára ugyanis a biztosító támogatása mellett is 100 ezer felett van, így sok érintett számára elérhetetlen. – Ezt felismerve építettük fel bérleti üzleti konstrukciónkat, mely alapján havi 5000–11 000 Ft bérleti díjért biztosítjuk a szükséges készüléket és maszkot.

A Linde jelenleg 15–20 személyt lát el egy hónapban alvásterápiás eszközökkel – a betegek nagy megelégedésére, és ha időközben kiderül, hogy a készülékre sokáig lesz szükségük, bérlés helyett mégis meg kell azt venniük, akkor a cég az addig kifizetett bérleti díjat beszámítja a készülék vételi árába.

Folyamatosan keressük és építjük az együttműködést a szakorvosokkal és az intézményekkel, a minél szélesebb körű diagnosztika és terápia biztosítása érdekében. 

Idehaza évek óta piacvezető a Linde egészségügyi üzletága, a maga 60 százalék fölötti piaci részesedésével, amellyel a kórházak 60–70 százalékát látják el. Az otthoni betegellátás területén, 200–250 pulmonológussal állnak rendszeres kapcsolatban; képzéseket, információátadást, műszakieszköz-bemutatókat szerveznek számukra. Minderre azért van szükség, hogy a szakemberek megismerjék az új és innovatív eszközöket, azok használatát.

Naponta 400–450 betegtalálkozásunk és országos ellátási láncunk van az oxigénterápia révén, melyre építve szeretnénk a betegbarát konstrukciónkat széles körben megismertetni a finanszírozásból kiszorulóknak, illetve a rosszabb anyagi körülmények között élőknek.

A Linde nagy tőkeerejű cég, mely egészségügyi üzletágában a személyre szabott, 24 órás, magas színvonalú szolgáltatást tekinti fő célkitűzésének. Tevékenységi körünket most az alvásmedicinára is kiterjesztjük. További feladatunknak tekintjük a beteg megnyugtatására a kezelőorvossal való szoros együttműködést és a technikai támogatás folyamatos biztosítását is – vallja Hegedüs Ákos, a Linde Gáz Magyarország Zrt. egészségügyi üzletágának vezetője.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés