2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Az elhízás elleni küzdelem már csecsemő és óvodás korban

Minden ötödik óvodás korú amerikai kisgyerek túlsúlyos vagy elhízott. Az egyre növekvő probléma okán egy új jelentés olyan lépést sürget, amely segít megelőzni, hogy a csecsemők és óvodások túlságosan meghízzanak. A közvélekedéssel ellentétben ugyanis a gyerekek általában nem növik ki az úgynevezett "babahájt".

A javaslat szerint jobb iránymutatást kell adni a szülőknek és a gyerekekekkel foglalkozó szakembereknek arra vonatkozóan mit és mennyit is kell egy kisgyereknek ennie amikor elkezd a bébiételek helyett felnőtt menüket fogyasztani. A táplálkozás mellett természetesen a testmozgás fontosságát is hangsúlyozza a tanulmány: az óvodáskorúaknak legalább 15 perc mozgásra van szükségük óránként - írják.

Természetesen az amerikai Orvostudományi Intézet ajánlása nem azt jelenti, hogy a legkisebbeket diétára kellene fogni. Ugyanakkor tény, hogy a korai túlsúly együtt jár vagy járhat olyan rossz szokások rögzülésével, amely tartósan negatív az egészségükre. "Óriási lehetőség már akkor helyes szokásokra nevelni őket, amikor még nem alakultak rossz beidegződések" - mondja Leann Birch a Pennsylvaniai Egyetem gyermekkori elhízással foglalkozó kutatóközpont vezetője.

Amíg a gyerekek tejet vagy tápszert kapnak, addig esznek, amíg jól nem laknak, aztán elfordulnak - folytatja. A 2-3 évesek azonban nagyon érzékenyek az adagok méretére, fontos, hogy ne arra tanítsuk őket, hogy "teleegyék magukat. Ha nagyobb adagot kapnak, többet esznek." - magyarázza Birch.

Bár a szakemberek általában elég egyértelmű tanácsokat adnak a gyerekek étrendjével kapcsolatban, és az amerikai táplálkozási útmutatónak külön szakasza foglalkozik az óvodásokkal, mégis a nemzeti iránymutatások javarészt csak a 2 évesekkel vagy az annál idősebbekkel foglalkoznak. Ezért az Intézet felszólította a kormányt, hogy egészítse ki az irányadó ajánlásokat a születéstől a kétéves korig tartó időszakra is. Birch szerint ezzel megelőzhető lenne hogy egyes gyerekek második életévükig csak egyféle ételt fogyasszanak, és remélhetőleg megismerkednek egy csomó egészséges étellel.

Robert Post a mezőgazdasági minisztérium élelmezés-politikai központjának vezetője szerint a fenti kérdés is része lesz annak az előkészítő munkának, amely a táplálkozási útmutató 2015-ben esedékes frissítését készíti elő.

A jelentés felhívja a figyelmet arra is, hogy bár kétségtelenül a legnagyobb befolyása a szülő viselkedésének van, a 2-5 éves gyerekek szokásait rajtuk kívül sok más dolog is irányítja: majd háromnegyedük jár valamilyen közösségbe, a napjuk egy bizonyos részét óvodában töltik. Ezért fontos, hogy az egészséges táplálkozásra és az elhízás megelőzésére tett ajánlásokat ezekre az intézményekre is kiterjesszék.

Néhány javaslat az ajánlott módosítások közül:

  • Minden olyan intézményben, amely a legkisebbek felügyeletét látja el (gyerekmegőrző, óvoda stb.) be kell vezetni, hogy óránként legalább 15 perc megfelelő fizikai aktivitást biztosítsanak a gyerekeknek. A mozgást igénylő tevékenységeket ne alkalmazzák büntetésként.
  • A folyamatos üléssel vagy állással járó tevékenységek hosszát maximum 30 percben határozzák meg, és korlátozzák az ébrenlét alatt használható, szintén ülést igénylő játékok (például hinták) számát is.
  • Elvárás a gyerekek felügyeletét ellátó intézményeknél, hogy alkalmazzák az egészséges táplálkozásra vonatkozó ajánlásokat. Szintén elvárás a gondozóktól, hogy a gyerekekkel együtt, ugyanazt az ételt fogyasztva egyenek; megtanítsák őket, hogyan szolgálják ki saját magukat; valamint hogy figyeljék a gyerekek jóllakottságára utaló jeleket.
  • A szoptatott csecsemőknél kevésbé valószínű a túlsúly vagy az elhízás, ezért az egészségügyi intézményeknek és szakembereknek ösztönözniük és segíteniük kell azt.
  • A szűrések során az orvosoknak figyelembe kell venniük a szülők súlyát is. Megelőző lépésekre kell figyelmeztetni azokat a családokat, ahol úgy látják, hogy a gyermek a későbbi elhízás veszélyének van kitéve. A gyerekek mintegy 10 százalékának nagyobb a súlya, mint amennyi magasságukhoz képest indokolt lenne.
(forrás: MedicalOnline, jconline)
hirdetés

Könyveink