Az egészségügy és az erkölcsi mérce

Az egészség és az egészségügy ügye Magyarországon egyáltalán nem gazdasági, hanem erkölcsi kérdés – ebben a mondatban sűrítette össze dr. Éger István a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke annak a deklarációnak a lényegét, amelyet keddi sajtótájékoztatóján tárt a nyilvánosság elé, miután a szervezet határozati rangra emelte azt. A köztestület szakértői egy éve dolgoznak azon az anyagon, amelynek részletes változata a tervek szerint ősszel több száz oldalas monográfiaként, könyv formájában is megjelenik majd.

Az az út, amelyen az utóbbi évtizedekben haladunk, nem járható tovább, paradigmaváltásra van szükség, ennek történelmi jelentőségű alapköve a deklaráció – mondta az elnök, hozzátéve azt is, hogy a dokumentumot néhány héttel ezelőtt többek között az államfő, a kormány, a Magyar Tudományos Akadémia és a történelmi egyházak vezetői, valamint a társkamarák is megkapták. Bár érdemi reakciók egyelőre nem érkeztek válaszként, a cél egyelőre az, hogy a szervezetek által képviselt politikai társadalmi rétegekhez eljusson a deklaráció üzenete, és meginduljon a szemléletváltás.

Véletlen, ugyanakkor szerencsés egybeesés, hogy éppen a deklaráció nyilvánosságra hozatalát megelőzően jelent meg a Magyar Egészségügyi Rendszer Teljesítményértékelésének (Mérték) átfogó jelentésé, amely Éger szerint adatokkal támasztja alá a MOK deklarációját, és amelyre a MedicalOnline a múlt héten hívta fel a figyelmet.

Az egészségügy alkotmányos védelemre szorul, ezért az Alaptörvényben rögzítenék az ellátórendszer tartópilléreit adó szabályokat – köszön vissza a dokumentumban a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) két évvel ezelőtt már megfogalmazott javaslata, ahogyan az sem most halljuk elsőként, hogy az egészségügy reformja erkölcsi felelősség. Mindez természetesen nem véletlen – jegyezte meg a MOK elnöke – hiszen a deklaráció gerincét a NEK korábbi ülésein tárgyalt témák adják, illetve annak egyik fő ideológusa Gilly Gyula, egészségpolitikai szakértő.

Az ország gazdasági teljesítőképességét is figyelembe véve az egészségügyre fordított GDP arányos költésnek legalább 2 százalékkal, azaz minimum 700 milliárd forinttal kellene magasabbnak lennie, mint jelenleg – fogalmazzák meg a dokumentumban. Egyidejűleg azonban megjegyzik azt is, hogy a lakosság kirívóan rossz egészségi állapota miatt lényegesen nagyobb teher hárul az ellátórendszerre, így a relatív alulfinanszírozottság a többletköltés ellenére is jelen lenne. A forráshiány tömeges munkavállalói szegénységbe, és hálapénz-függőségbe kényszeríti az ágazatban dolgozókat – jegyzik meg.

Nem adható fel a szolidaritás elve, sem a társadalombiztosítási alapokra helyezett egészségügyi, rokkantsági, munkanélküliségi és nyugdíjbiztosítási ellátórendszer. Az egészségi állapotot meghatározó társadalmi és környezeti tényezők közül Éger István az oktatást kiemelve arra emlékeztetett, hogy hiába követelik több évtizede az iskolarendszerű egészségtan oktatás bevezetését, amelynek akár már fél generációs távon is mérhető társadalmi haszna lenne, hiszen a képzettség összefüggésben van a várható életkilátásokkal és életkorral.

Nem azért élünk, hogy a gazdaságnak jó legyen, a gazdaságnak kellene szolgálnia a társadalmi jólétet, ezért emberközpontú politikára van szükség – folytatta az összegzést az elnök. A deklaráció szerint ugyanis bebizonyosodott, hogy az átlagosan magas GDP, vagy annak növekedése nem jár együtt a teljes társadalom életminőségének, vagy egészségi állapotának általános javulásával, csupán egyes csoportok jólétét növeli.

Addig kell megakadályozni az egészségügyi ellátás kettészakadását, amíg lehetséges – hangsúlyozta Éger István kiemelve a deklarációból, hogy bármely társadalom életében az egyik legsúlyosabb, szinte mindent átható és megmérgező, az egészségügyi ellátáson messze túlmutató társadalmi konfliktusforrás, ha az egészségügy szétszakad a tömegeket ellátó, szakmailag kiüresített, lepusztult szegényellátásra, és „puccos” gazdagellátásra. Ez a folyamat már megindult – figyelmeztetnek a szerzők.

A deklaráció teljes szövege itt olvasható.