hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

ÁSZ: szabálytalanságok újabb szakrendelőkben

Újabb két önkormányzati egészségügyi szakrendelőnél tárt fel szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék, közli a szervezet.

Újabb három szakrendelő ellenőrzését zárta le az Állami Számvevőszék. A most lezárt ellenőrzésekben érintett két – egy rétsági és egy cigándi – szakrendelőnél az ÁSZ a korábbiakkal jelentős részben egybevágó, elmarasztaló megállapításokat tett, ugyanakkor a kisteleki társaság gazdálkodása megfelelő volt. Mindezek alátámasztják Domokos László elnök hétfőn megjelent interjúját, mely szerint visszatérő és sorozatos szabálytalanságok tapasztalhatók egyes egészségügyi gazdálkodó szervezeteknél, vannak ugyanakkor szabályszerűen gazdálkodó szervezetek is.

Az ÁSZ ellenőrzése megállapította, hogy a szakrendelők feletti tulajdonosi jogait sem Rétság Város Önkormányzata, sem Cigánd Város Önkormányzata nem gyakorolta szabályszerűen – míg a Kistelek Városi Önkormányzat joggyakorlása megfelelt az előírásoknak.

A Rétsági Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. működését megalapozó szabályozottsága és a gazdálkodási tevékenysége, a bevételek és a ráfordítások elszámolása nem volt szabályszerű. Számviteli beszámolói nem voltak leltárral alátámasztottak. A társaság nem alakította ki a tevékenységének és a célok megvalósításának nyomon követését biztosító rendszert, közérdekből nyilvános adatainak közzétételi kötelezettségét nem teljesítette. A kormányzati szektorba sorolt szervezetek számára előírt adatszolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget, így nem biztosította a működésének és gazdálkodásának átláthatóságát.

A cigándi központtal működő a Bodrogközi Járóbeteg Szakrendelő Nonprofit Kft. gazdálkodása és vagyongazdálkodása a leltárak hiánya és a bevételek, illetve ráfordítások elszámolásának hiányosságai miatt nem volt szabályszerű. Mindezek alapján az ÁSZ megállapította, hogy a gazdálkodás, vagyongazdálkodás elszámoltathatóságát nem biztosították. A társaság a jogszabályban előírt közérdekű adatok és közérdekből nyilvános adatok megismerését nem biztosította, ezért működése nem volt átlátható.

Az ÁSZ ellenőrzése megállapította, hogy a Kisteleki Térségi Egészségügyi Központ NKft. vagyongazdálkodási tevékenysége, bevételeinek és ráfordításainak elszámolása szabályszerű volt. Közzétételi kötelezettségének az egészségügyi szolgáltató társaság eleget tett, ezzel biztosította működésének és gazdálkodásának átláthatóságát. A társaság a kormányzati szektorba sorolt szervezetekre előírt adatszolgáltatási kötelezettséget azonban nem teljesítette – tárta fel az ÁSZ ellenőrzése.

Az Állami Számvevőszék jelentéseiben a rétsági szakrendelő ügyvezető igazgatójának tíz, a város polgármesterének kettő, a cigándi társaság ügyvezető igazgatójának tizenegy, a polgármesternek négy, míg a kisteleki társaság ügyvezetőjének mindössze kettő javaslatot fogalmazott meg, melyekre az érintetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük. A hiányosságok kijavítására tett lépéseket az ÁSZ a későbbiekben utóellenőrzés keretében értékelheti.

Az egyes szakrendelők ellenőrzésről szóló összefoglalók a számvevőszék honlapján érhetőek el.

hirdetés

Könyveink