hirdetés

 

Aktiválhatók a makrofágok a ráksejtek elpusztítására

Amerikai kutatók olyan aktivációs mechanizmust fedeztek fel, mellyel a szervezet makrofágoknak nevezett immunsejtjei elkerülhetik a daganatsejtek védelmi mechanizmusa során kibocsátott CD47 („ne falj fel”) megtévesztő szignált, és hatékonyan léphetnek fel ellenük.

Az amerikai Pennsylvania Egyetem Abramson Rákkutató Központjának kutatói a Nature Immunology folyóiratban megjelent cikkükben számoltak be arról, hogy a CpG receptor-agonista felhasználásával revitalizálták a daganatsejtek által blokkolt makrofágokat, így azok újult lendülettel estek neki a tumoroknak.

A makrofágok a T- és B-sejtekhez hasonlóan olyan immunsejtek, amelyek feladata az lenne, hogy megsemmisítsék (felfalják) azokat a sejteket, amelyeknek nem lenne szabad jelen lenniük a szervezetben. Rákos betegekben mennyiségük növekedést is mutat, azonban a tumorok a „ne falj fel” CD47 szignál expressziójával képesek megakadályozni a felismerési folyamatot, így a makrofágok nem hogy nem semmisítik meg a tumorsejteket, hanem gyakran még segítik is működésüket, szaporodásukat. Az Abramson kutatói szerint nem elegendő pusztán a CD47 szignált blokkolni, hanem előbb szükség van egy aktiválási mechanizmusra is, mely a makrofágok energiafelhasználását programozza át.

Fotó: 123rf
Fotó: 123rf

A kutatás során a makrofágok aktiválását egy CpG nevű receptor-agonistával végezték, mely pontosan ezt az első riadójelet küldte el, ami egér modellszervezetekben a tumorok gyors zsugorodásához, majd az állatok meghosszabbodott túléléshez vezetett úgy, hogy a folyamathoz még T-sejtekre sem volt szükség. Teljesen váratlanul a kutatók azt is észrevették, hogy az aktivált makrofágok még magas CD47 jelszint esetén is képesek voltak felfalni a ráksejteket.

A riadóztatás ötletét a makrofágok metabolikus aktivitásának molekuláris vizsgálata adta, ahol sikerült kimutatni, hogy a makrofágoknak glutamin és glükóz felvételére van szükségük ahhoz, hogy hatásosan dolgozzanak. Az aktiválás pontosan ezt jelenti, hiszen az „üzemanyaggal” jól ellátott sejtek könnyebben állnak ellen a tumorsejtek által kibocsátott jeleknek. A kutatók arra is rámutattak, hogy a cukorbetegséggel, szív-érrendszeri betegségekkel és egyéb állapotokkal kezelt betegeket jelenleg is rutinszerűen kezelik olyan gyógyszerekkel, melyek immunrendszerre, immunválaszra gyakorolt hatásairól igen kevés ismerettel rendelkezünk. Ezért a vizsgálat eredményei nem csak egy új megközelítést tártak fel, hanem fontos implikációkkal szolgálhatnak a jelenlegi kezeléseke is.

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...