hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Akadémiai elismerések 2020

A hagyományok szerint idén is a közgyűlés első napján adták volna át az akadémiai díjakat és elismeréseket, erre azonban a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor.

Az MTA Elnökségének határozata szerint azonban a díjazottak nevét az Akadémia május 4-én – a közgyűlés tervezett eredeti időpontjában – honlapján közzéteszi. A díjakat a kitüntetettek a következő személyes részvétel mellett zajló közgyűlésen, a hagyományoknak megfelelő, ünnepélyes keretek között vehetik át.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a 2020. évi Akadémiai Aranyérmet Keviczky Lászlónak, az MTA rendes tagjának, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet kutatóprofesszorának adományozza az irányításelmélet és alkalmazásai terén, valamint az ipari folyamatok és rendszerek automatizálásában elért eredményeiért, a hazai rendszer- és irányításelméleti kutatási kultúra kialakításáért, nemzetközi tudományos életbe való integrálásáért, iskolateremtő munkájáért.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként Akadémiai Díjban részesíti:

Bányai Krisztiánt, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Állatorvos-tudományi Intézet Lendület Új Kórokozók Felderítése Kutatócsoport vezetőjét a kölyök- és fiatal állatok gyakori enterális megbetegedéseit okozó rotavírusok új típusainak felfedezéséért, e vírusok teljes genomjának molekuláris jellemzéséért és az általuk okozott humánmegbetegedések elleni, új típusú vakcinák biztonságosabb és hatékonyabb voltának igazolásáért, valamint az állatok és emberek megbetegedéseit előidéző további fontos kórokozók genomi epidemiológiai vizsgálatának hazai elindításáért;

Buczolich Zoltánt, az MTA doktorát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematikai Intézet Analízis Tanszékének egyetemi tanárát a valós analízis, ergodelmélet és dinamikus rendszerek terén elért, nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményei, hosszú évek óta nyitott problémák megoldása és kiváló oktatási tevékenysége elismeréseként;

Enyedi Zsoltot, a politikatudomány kandidátusát, a Közép-európai Egyetem professzorát, rektorhelyettesét a magyar pártrendszer fejlődésének és alakulásának kimagasló elemzéseiért, a választói viselkedés és a pártfejlődés általános és módszertani kérdéseinek vizsgálatáért, kiemelkedő publikációiért, valamint a hazai és nemzetközi tudományt összekötő szálak megerősítéséért tett erőfeszítései elismeréseként;

Kilár Ferencet, a biológiai tudomány doktorát, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárát a bioanalitika, illetve az elválasztástudomány területén nemzetközileg is elismert, kiemelkedő tudományos munkája, a kapilláris elektroforézis nemzetközi és hazai bevezetése és alkalmazása alapjainak megteremtése, valamint kiemelkedő oktatómunkája elismeréseként;

Németh T. Enikőt, az MTA doktorát, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Általános Nyelvészeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát, empirikus megfigyelésekben és elvi következtetésekben gazdag, Implicit Subject and Direct Object Arguments in Hungarian Language Use. Grammar and Pragmatics című könyve, valamint mind a magyar nyelvleírás, mind a pragmatikaelmélet számára fontos eredményei elismeréseként;

Neumann Tibort, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársát Ernuszt Zsigmond királyi kincstartó 1494–1495. évi – a késő középkori Magyar Királyság gazdasági, politikai és társadalmi életéről páratlanul gazdag képet nyújtó – számadásainak mintaszerű kritikai kiadásban történő közzétételéért;

Pataricza Andrást, az MTA doktorát, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék egyetemi tanárát a kritikus informatikai infrastruktúrák és a kiberfizikai rendszerek elméleti megalapozását, tervezését és fejlesztését célzó példaértékű munkásságáért, a hibatűrés terén nemzetközileg is ismert és elismert iskolateremtő tudományos tevékenységéért, valamint a tudományos utánpótlás nevelésében elért kiemelkedő eredményeiért;

Szabó Dórát, az MTA doktorát, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Mikrobiológiai Intézet igazgatóját, egyetemi tanárát a kórházi fertőzéseket okozó, multidrugrezisztens Gram-negatív baktériumok béta-laktám-, fluorokinolon- és kolisztinrezisztenciájának molekuláris vizsgálatában, valamint a baktériumok, illetve a rezisztenciagének terjedésében szerepet játszó tényezők tanulmányozásában kifejtett kiváló kutatómunkája elismeréseként;

Szakmányné Hably Lillát, az MTA doktorát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ Természetföldrajzi Tanszék egyetemi tanárát a paleobotanikai, paleobiológiai, ősföldrajzi és őskörnyezeti kutatások terén elért, nemzetközileg is jelentős tudományos eredményeiért, iskolateremtő tevékenységéért és tudományos közéleti munkájáért;

Tóthmérész Bélát, az MTA doktorát, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Ökológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát, az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport vezetőjét, tudományos tanácsadóját az ökológia teljes spektrumát, a természetvédelmi, botanikai, zoológiai, hidrobiológiai és környezetstatisztikai vonatkozásokat is átfogó széles körű munkásságáért, a biodiverzitás szerveződésének, fenntartásának és helyreállításának elméleti és gyakorlati problémáival foglalkozó kutatásaiért.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként megosztott Akadémiai Díjban részesíti:

Bajnok Zoltánt, az MTA doktorát, a Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadóját és

Takács Gábort, az MTA doktorát, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Elméleti Fizika Tanszék egyetemi tanárát az alacsony dimenziós kvantummező-elméletek megoldásai terén elért, nemzetközi szinten is kimagasló munkájuk, valamint a tudományos közéletben végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a tudomány népszerűsítése érdekében kifejtett eredményes újságírói tevékenysége elismeréseként Akadémiai Újságírói Díjban részesíti:

Albert Valériát, az Élet és Tudomány rovatszerkesztőjét, tudományos újságírót a természettudományok újabb érdekességeinek, híreinek, a hazai kutatóintézetek, egyetemek és múzeumok eredményeinek a nagyközönség számára is érthető formában történő közvetítéséért, a földtudományi, biológiai és agrártudományi cikkek terén végzett közel harmincéves szerkesztői munkájáért.

Az Akadémia Vezetői Kollégiuma 2020-ban Wahrmann Mór-érmet adományoz Karsai Bélának, a Karsai Holding Zrt. tulajdonosának és elnökének, a Bolyai János alkotói díj alapítójának a nemzetközi szinten végzett kiváló tudományos kutatómunka támogatásáért, a fejlesztésben, a műanyag-feldolgozásban és a gyógyszeripari csomagolóanyag-gyártásban elért rendkívüli eredményei és kimagasló innovatív, valamint sikeres vállalkozói tevékenysége elismeréseként.

A Magyar Tudományos Akadémia 2020-ban Arany János-életműdíjat adományoz Kuti Gyulának, az MTA külső tagjának, a University of California San Diego tanárának a modern magyar részecskefizikai kutatások elindításában játszott kiemelkedő szerepéért, több hazai kutatógeneráció kineveléséért és a kvantumtérelméleti kutatások élvonalában végzett kimagasló munkájáért.

A Qualitative Production Gépipari és Kereskedelmi Zrt., valamint a Magyar Tudományos Akadémia 2020-ban QP Akadémiai Kiválóság díjat adományoz

Gyimesi Máténak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézet Biokémiai Tanszék tudományos főmunkatársának, az Optopharma Kft. kutatási igazgatójának az érelzáródásos stroke utáni agyi regenerációt és a betegek mozgásszervi rehabilitációját elősegítő MPH hatóanyagcsalád kifejlesztéséért és szabadalmaztatásáért, hatóanyagának a kapillárishálózat relaxációját humán agyi érmintákon is kiváltó képességének bizonyításáért, valamint egy, a stroke-túlélők túlnyomó részénél kialakuló tartós izomgörcsök oldását lehetővé tevő szelektív izomrelaxáns előállításáért;

Pósa Mihálynak, az MTA külső köztestületi tagjának, az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Kar Gyógyszerészeti Tanszék egyetemi tanárának a bináris vegyes micellák és az epesavanionok aggregációjának kutatásában elért, a gyógyszer-, élelmiszer- és olajiparban is alkalmazható kiemelkedő tudományos eredményei elismeréseként;

Röst Gergelynek, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Bolyai Intézet docensének kiemelkedő matematikai eredményeiért, a szegedi matematikai epidemiológiai iskola megteremtéséért, a járványok terjedésének modellezésére és a védekezési stratégiákra kidolgozott, innovatív matematikai módszereiért, valamint a magyarországi alkalmazott és ipari matematika fejlesztéséért, közli az MTA honlapja.

(forrás: MTA)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink