hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Agyhullámaikkal irányítanak a csecsemők

Az embergyerekek már pár hónapos korukban is kommunikálnak. Akár irányíthatják is a felnőttekkel létrejött interakcióikat, és ehhez nem kell más, mint közös játék és szemkontaktus, közölte a Princeton Egyetem kutatása alapján a Qubit.

A princetoni babalabor vizsgálatai szerint amikor együtt játszanak, a csecsemők és a velük foglalkozó felnőttek agyhullámai egymásra hangolódnak. Amikor a kísérletek során egy felnőtt játék közben a csecsemő felé fordult, agyterületeik, különösen a világ működésének megértését segítő régiók aktivitása szinkronizálódott. A kutatók úgy gondolják, ez a folyamat segíti a beszélni még nem tudó gyerekeket abban, hogy kövessék a történeteket, vagy hogy megértsék az ok-okozati viszonyokat. Ha a gyerek és a felnőtt nem néztek egymásra, agyi aktivitásuk is elhangolódott egymásétól.

A kísérletek eredményei szerint a felnőttek és a csecsemők agyhullámai leginkább az agy homloklebenyi részének prefrontális kérgében szinkronizálódtak – ez a terület a felelős a tanulásért és a tervezésért. 

Az agyi fejlődéssel foglalkozó kognitív tudósok mindeddig úgy gondolták, hogy a prefrontális kéreg csecsemőkorban még meglehetősen fejletlen. Ehhez képest a vizsgálatok azt mutatták, hogy a csecsemők agya nemcsak passzívan hangolódott rá a felnőttek agyi tevékenységére, hanem olykor néhány másodperccel meg is előzte azt, vagyis épphogy ők irányították a szinkronizálódási folyamatot, befolyásolva ezzel, hogy a felnőtt milyen szavakat mondjon vagy milyen játékot vegyen elő.

További részletek a Qubit.hu-n

(forrás: Qubit)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...