hirdetés
hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Táplálkozás

A vegetáriánusokat kevésbé fenyegeti a rák

A vegetáriánusoknál kisebb eséllyel fejlődik ki rák a húsevőkhöz képest, különösen a vérrák esetében nagy az eltérés – jelentették be szerdán brit kutatók.

Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a sok vörös- és feldolgozott húst evő embereknél nagyobb a gyomorrák aránya. A mostani, mintegy 60 ezer ember bevonásával készült tanulmány szerint a húsmentes étrenden élőknél ritkábban fordult elő a vér-, a hólyag- és a gyomorrák. A legnagyobb különbség a vérrákok (leukémia, plazmocita mielóma, non-Hodgkin limfóma) esetében mutatkozott: 45 százalékkal kisebb eséllyel jelentkezett a vegetáriánusoknál.

Az eredmények szerint az átlagnépességben százból 33 embernél alakul ki rák élete során, azok körében viszont, akik nem esznek húst, ez az arány csak 29 százalék.

Tim Key kutatásvezető, az Oxfordi Egyetem munkatársa és csoportja a British Journal of Cancer című folyóiratban tette közzé a tanulmányt. A követéses vizsgálat tizenkét évig tartott, ezalatt 3350 résztvevőnél állapítottak meg rákot.

Key csoportja húsz ráktípusra végezte el az adatok elemzését, mely során az eredmény egyértelművé tétele érdekében figyelembe vették az alkohol, a dohányzás és az elhízás rákkockázatot növelő hatását.

MTI

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés