hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

 

A szennyezett levegő növeli a túlsúly kockázatát

A szennyezett levegő belélegzése károsítja a bélbaktériumokat, növeli a túlsúly, a diabétesz, a gyomor- és bélbajok és más krónikus betegségek kockázatát, derült ki a Boulderben lévő Coloradói Egyetem kutatásából.

A bélrendszer rengeteg baktérium otthonául szolgál. Ez a bélmikrobiom, vagyis az itt élő számtalan mikroorganizmus összessége, amely segíti az emésztést és kölcsönhatásban van az immunrendszerrel. Az Environment International című tudományos lapban megjelent tanulmány az első, mely kapcsolatot talált a szennyezettség és az emberi bélmikrobiom szerkezetében és funkciójában bekövetkezett változások között. A gáznemű szennyező ózon különösen veszélyes, a tanulmány szerint ugyanis a fiatal felnőttek esetében, akik több ózonnak vannak kitéve, kisebb a mikrobiom diverzitása, és több olyan baktériumfajjal rendelkeznek, melyek a túlsúllyal és a betegségekkel állnak összefüggésben.

"Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy a légszennyező anyagok egész sor egészségügyi hatással bírnak", mondta el Tanya Alderete, a kutatás vezető szerzője, utalva azokra a tanulmányokra, melyek a szmogot összefüggésbe hozták a 2-es típusú diabétesszel, az elhízással és a gyulladásos bélbetegségekkel. A szakértő szerint a kutatás eredménye arra utal, hogy a bélben bekövetkező változások idézik elő a betegségeket.

A tanulmány nem is lehetne aktuálisabb: az amerikai városok levegőjének minősége több évtizednyi javulás után ismét romlani kezdett. Az ország több állama (Kalifornia, Texas, Illinois, Connecticut, Indiana, New Jersey, New York és Wisconsin) régióit is büntetéssel sújtották a túl magas ózonszint miatt, mivel nem tartják be az országosan előírt határértékeket.

Egy e hónapban megjelent tanulmány szerint világszerte 8,8 millió embert öl meg évente a szennyezett levegő, többet, mint a dohányzás vagy a háborúk. Alderete korábbi kutatásai szerint a légszennyezettség hatására romlik a test vércukorszint-szabályozó képessége és befolyásolja a túlsúly kialakulását. Más tanulmányok szerint azokon a napokon, amelyeken magas a levegő szennyezettségének mértéke, megnövekszik a kórházakba bél- és gyomorproblémák miatt érkezők száma.

Annak kiderítéséhez, hogy mi zajlik a bélrendszerben, Alderete kutatócsapata a legfejlettebb genomszekvenálási módszerekkel elemezték 101 fiatal felnőtt székletmintáját Dél-Kaliforniában. A tudósok elemezték az érintettek lakcíme közelében lévő levegőmegfigyelő állomások adatait is, ebből kalkulálták ki, hogy a vizsgálatot megelőző egy évben milyen mennyiségű ózonnak, finomrészecskének és a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor keletkező mérgező dinitrogén-oxidnak voltak kitéve. A vizsgált szennyezőanyagok közül az ózonnak van a legnagyobb hatása a bélrendszerre: azoknak a bélrendszerében, akik nagyobb mértékű ózonnak voltak kitéve, kisebb baktériumvariáció élt.

"Ez nagyon fontos, mivel a csökkent baktériumdiverzitás összeköthető a túlsúllyal és a 2-es típusú diabétesszel", jegyezte meg Alderete. Az egyik speciális baktériumfaj, a Bacteroides caecimuris viszont nagyobb mennyiségben található meg az ózont nagyobb mértékben belélegzők beleiben. Ennek a baktériumnak az elszaporodása több kutatás szerint is összefüggésbe hozható a túlsúllyal.

Összességében 128 baktériumfajt találtak, melyre negatív hatással van az ózonnak való kitettség. Néhány például az inzulinkiválasztásra van hatással. Más baktériumfajok metabolitokat termelnek, például zsírsavakat, amelyek elősegítik a bélgát integritásának fenntartását és megakadályozzák a gyulladást.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink