2020. december. 05., szombat - Vilma.

A noninvazív lélegeztetéshez nem kell szakértelem

Nem kell szaktudás a lélegeztetőgépekhez, mondta a Magyar Nemzetnek dr. Elek Jenő, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főorvosa.

– Hazánkban több száz olyan ember van, aki noninvazív lélegeztetőgépet használ az otthonában, tehát megfelelő oktatás után a laikusok is elsajátíthatják, hogy ezen készülékek segítségével miképpen lehet elsősegély szintjén segíteni a légzési nehézségben lévő betegek állapotán – válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére dr. Elek Jenő, megkérdőjelezve ezáltal a fővárosi önkormányzat vezetésének nézőpontját, amely szerint a noninvazív lélegeztetőgépek működtetéséhez intenzív terápiás szakápolói végzettség szükséges. Hozzátette, hogy a gépi lélegeztetés intenzív terápiás szakorvosi feladat, de a lélegeztetőgép egyes funkcióinak az alkalmazására még maguk a betegek is megtaníthatók.

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet aneszteziológiai és központi intenzív terápiás osztályának főorvosa emlékeztetett: a kétszáz főnél nagyobb létszámmal rendelkező szociális intézmények felelős orvosainak az intézet májusban tartott oktatást a lélegeztetőgépekkel történő légzéstámogatás végzésre, hogy a kollégák noninvazív maszkos támogatással segíthessék a betegek átmeneti ellátását a mentők kiérkeztéig. Hozzátette, hogy azon vidéki kollégák számára, akik nem tudtak megjelenni az eligazításon, az intézet külön oktatóvideót is készített, hogy szükség esetén sikeresen tudják használni a kapott eszközöket.

A szakember nevetségesnek vélte azokat a híreszteléseket, amelyek azt állították, hogy a májusi képzés célja intenzív terápiás szakorvosok képzése volt, ugyanis ahhoz nem egy-két nap, hanem öt-hat év szükséges. A főorvos hangsúlyozta, hogy kizárólag segítő szándékkal akartak cselekedni, így nagy butaságnak tartja azoknak az intézményeknek a döntését, amelyek elutasították a képzést és a lélegeztetőgépek átvételét. Az is sajnálatosnak tartja, hogy tudomása van olyan intézetről, ahol a lélegeztetőgépeket még kicsomagolni sem sikerült az elmúlt fél évben.

(forrás: Magyar Nemzet)
Olvasói vélemény: 9,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!