hirdetés
2019. október. 22., kedd - Előd.
hirdetés

A minőségi betegellátásért tennének az egyházi kórházak

Felekezeteken átívelő együttműködéssel segítené az egészségügyi ellátás fejlődését az Egyházi Kórházak Egylete.

hirdetés

Közfeladatot látunk el, ugyanakkor küldetésünk a betegek gyógyítása, amiért anyagi áldozatot is hozunk – jelentette ki Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője azon a keddi sajtótájékoztatón, amelyet az Egyházi Kórházak Egyletének ezen a napon tartott munkamegbeszélését követően rendeztek.

Az egylet 2018-ban azzal a céllal jött létre, hogy formalizálja a négy legnagyobb, hazai egyházi kórház között eddig is fennálló együttműködést, amely Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elmondása szerint Európa szerte példamutató.

A XXI. században XXI. századi válaszokra van szükség az egészségügyben is, az egyházi kórházak pedig szakmailag is igyekeznek megfelelni a szakmai kihívásoknak és a betegek elvárásainak – fogalmazott Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója. Mint elmondta, kórházaik közösen kívánják lefedni a teljes ellátási palettát a születéstől a halálig, ezért a felosztották egymás között a területeket.

Így a születés és a gyermekkori ellátás az MRE Bethesda Gyermekkórházhoz, az általános, aktív (felnőtt) ellátás pedig a Budai Irgalmasrendi Kórházhoz (BIK) kerül. A kardiológiai és egyéb rehabilitációs feladatokért a Szent Ferenc Kórház felel, az időseket és a haldoklókat pedig Mazsihisz Szeretetkórház látja el. A rehabilitáció mellett krónikusellátást is nyújt majd a készülő evangélikus kórház, míg vidéken általános nagy ellátóként jelenik majd meg a görögkatolikus egyház intézménye. Az Egyházi Kórházak Egylete a munkamegbeszélésen arról is döntött, hogy tapasztalataikkal segítik e felekezetek munkáját a betegellátó helyek kialakításában.

Egyelőre hiányzik a felnőtt pszichiátriai és a neurológiai ellátás az egyházi szolgáltatói palettáról – jegyezte meg a Szent Ferenc Kórház főigazgatója, amihez Kozma Imre hozzátette: a Lipótmező megalapításáig a betegápoló irgalmasrendiek látták el a pszichés betegeket, így ebben a későbbiekben is vállalnának feladatot.

Hitünk és feladatunk van a határon túliak ellátásában is – folytatta a munkamegbeszélésről szóló beszámolót Toldy-Schedel Emil, és elmondta azt is, a felekezetek közösen kínálnának életpályamodellt az ápolóknak, így részt vennének a nővérképzésben is.

Bár a magán- és az állami ellátás viszonyáról szóló, jelenleg is folyó párbeszéd rámutat arra, hogy az egészségügy sok pénzbe kerül, azonban az egyházi ellátók más szemlélettel tekintenek a minőségileg garantált szolgáltatásokra. Ez pedig a karitász és a diakónia, azaz a szeretetből adódó szolgálat, a felekezetek ezeket az értékeket szeretnék szélesebb körben megjeleníteni a betegellátás során – fejtette ki Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. Hozzátette azt is, hogy új elemek is megjelennek az egyházi intézményekben, ezek bővítésére, és az állami ellátórendszerhez való szorosabb kapcsolódásra kínál lehetőséget az Egészséges Budapest Programban (EBP) való részvételük. Ezt jelezte egyébként az is, hogy a munkamegbeszélésen részt vett Cserháti Péter, az EBP-ért felelős miniszteri biztos is.

A társadalmi közfeladat ellátásáért finanszírozás jár, ami nem fedezi ugyan a gyógyítás teljes költségét, azonban ezt az egyházak saját forrásaikból egészítik ki. Ez az oka annak, hogy a felekezeti ellátóknak – az állami kórházakkal szemben – nincsen adóssága. Így reflektált Kozma Imre az eladósodást firtató kérdésre, válaszában azt is hangsúlyozta, a BIK-nek fennállása óta soha nem volt adóssága. Ugyanakkor fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy a szegény emberek betegebbek, így az egyházi ellátóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a legkiszolgáltatottabbak gyógyítására is.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink