hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A legtöbb gond a kilinccsel akad

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központban – népszerűbb és ismertebb nevén a Honvédkórházban 2007 óta használják a MedWorkS rendszert, amivel integrált rendszerként – a többi közt – az intézmény a járóbeteg-előjegyzését is kezelik. Az akkori cél egy, a kor követelményeinek megfelelő, fejlettebb, egységesebb és homogénebb rendszer kiépítése volt, amely sikeresen váltja le, pontosabban helyettesíti a 7 évvel ezelőtti, egymástól függetlenül működő rendszereket. Hosszas kutatómunka, valamint az ár-érték arány feltérképezésével és a gazdasági, technológiai előnyök megvizsgálásával végül a GlobeNet fejlesztette MedWorkS-re esett a választás.

Egy egészségügyi intézmény életében kiemelt fontosságú egy, a MedWorkS-höz hasonló rendszer, hiszen a munka megkönnyítésén túl azt várják tőle, hogy a tárolt adatokat megfelelő biztonsággal tudja kezelni. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ esetében ez hatványozottan így van, hiszen a Honvédkórház egyben katonai intézmény is: az informatikai biztonság magasabb prioritást élvez, mint egy „civil” intézményben. A MedWorkS ezen a téren is jól teljesít: a rendszer tökéletesen illeszkedik a helyi informatikai hálózatba.

Természetesen nem ez a MedWorkS elsődleges célja, hanem az, hogy – a többi közt – támogassa az orvos-szakmai és az ápolási-tevékenységet, egyszerűsítse az adminisztrációt. Ezeknek a kívánalmaknak maradéktalanul eleget is tesz. Dr. Timár Mihály orvos ezredes tüdőgyógyász és a Járóbeteg Szakrendelő Intézet igazgatója elmondta, hogy a MedWorkS – bevezetése óta – a program nagyban hozzájárul a kulturált betegellátáshoz és sikeresen ellátja a feladatát. Az előtérben várakozó páciensek – ma már számos egészségügyi intézményben megszokott módon – audio-vizuálisan értesülnek arról, ha rájuk kerül a sor, azaz az új hívószám nemcsak megjelenik a táblán, illetve az adott rendelő ajtaja feletti kijelzőn, hanem hangjelzés is kíséri azt. Így a rendelést végző személyzetnek nem kell személyesen behívni a beteget, ahogy az a szoftver üzembeállítása előtt történt.

Természetesen nemcsak a betegbehívási metódus változott ezzel, hanem sokat javult a várakozók közérzete is: a korábban felmerülő problémák – téves behívás, illetve az érkezési sorrend be nem tartása stb. – így ma már a múlté.

„Kívánalom volt, hogy bizonyos paramétereket, például az egy betegre fordítandó időt – így az előjegyzési időt-, pontosan be tudjuk állítani” – mondta az igazgató. A 2007-2014 közötti időszakban a rendelőintézet vezetése arra törekedett, hogy járóbetegek esetében a maximum 30 perc várakozási időt lehetőleg ne lépjük túl. Dr. Timár Mihály elmondása szerint ezt a 2013. év végére gyakorlatilag sikerült teljesíteni. „A MedWorkS természetesen lehetővé teszi azt is, hogy segítségével nemcsak a betegelőjegyzést, hanem az ambuláns lap összeállítását is el tudjuk végezni” – tette hozzá.

A MedWorkS szoftveres stabilitását és naprakészségét jelzi, hogy a felmerülő problémák jellemzően nem a működésből erednek. Schiff Rajmund, az üzemeltető HM EI Zrt. Informatikai Osztályának alkalmazásfejlesztési és üzemeltetési osztályvezetője elmondta, hogy az esetleges leállások, pontatlanságok és/vagy rendszerlassító jelenségek a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ korszerűtlen gépparkjának köszönhetőek. „A számítógépek átlagos élettartama 10 év. A mi gépparkunk, ami 2400 gépből áll, bőven ennek az élettartamnak a közelében jár. A gépek saját operációs rendszere felett jár el az idő, és ez hat ki a MedWorkS-re” – állítja az osztályvezető.

Mind Schiff Rajmund, mind Dr. Timár Mihály úgy véli, hogy nincsenek nagyobb gondok a GlobeNet termékével. A felmerülő problémákat gyorsan kezelik, ezt segíti elő a rendszeres, havi összefoglaló jelentés is a szolgáltató cég felé. Mindemellett segíti a MedWorkS folyamatos fejlesztését is, amiben az intelligens informatikai rendszer rendkívül innovatív. A változó egészségügyi szabályokat és szabályzókat naprakészen tartja a rendszer, és a fejlesztők foglalkoznak a felhasználók, azaz az intézmény egészségügyi dolgozói részéről érkező igényekkel is.

Kozár Zoltán főtörzsőrmester, az Üzemeltetési Osztály technikus altisztje napi üzemeltetési problémákkal foglalkozik, és részt vett a rendszer bevezetésében is. Elmondta, hogy volt már példa nagyobb informatikai problémára, ami a MedWorkS rendszert is érintette, és ez a betegellátás folyamatában is nehézségeket okozott, próbára téve ezzel a kórház dolgozóit. A legtöbb gond mégis az ellátás során abból fakadt, hogy a várakozó betegek egyszerűen besétálhattak a rendelőbe vizsgálat közben. Leginkább azért, mert az ajtón kilincs van.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!