2020. június. 02., kedd - Kármen, Anita.

Az intenzívterápiás szakápolók száma nem éri el a kétezret az országban

A járvány után az egészségügy már soha nem lehet a régi

Ha eljön a békeidő, az egészségügy soha többé nem lehet már olyan, mint régen – mondta a MedicalOnline-nak a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) általános alelnöke, Babonits Tamásné. A Nyugat Magyarországi Egyetem címzetes docense 47 évet töltött az egészségügyi ellátásban, nyugdíjazásáig a Péterfy Sándor utcai Kórház ápolási igazgatója volt.

hirdetés

– A  MESZK március 20-án levélben kért soron kívüli intézkedéseket a miniszterelnöktől. Kaptak választ Orbán Viktortól?

– A Miniszterelnöki Kabinetiroda március 22-ei válaszában arról tájékoztatott bennünket, hogy a levelünket továbbították Pintér Sándor belügyminiszternek, az operatív törzs vezetőjének, és Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének azzal, hogy a levélben foglaltakat áttekintsék.

– Áttekintették?

– Választ ugyan azóta sem kaptunk, de történt néhány intézkedés az általunk felvetett problémák megoldására. Volt előrelépés a védőfelszerelésekkel és kézhigiénés termékekkel való ellátottságban, védőeszközökhöz jutottak az otthoni szakápolást és hospice ellátást nyújtó kollégáink, akiknek jelenleg rendkívüli a leterheltségük, hiszen a kórházból otthonukba bocsátott betegek gondozása is rájuk hárul. Bővítették az adókedvezményre jogosultak körét a humán egészségügyi szolgáltatást nyújtókkal – bár ez utóbbi a szakdolgozók tekintetében nem annyira jelentős réteg.

– Mi az, ami a javaslataik közül fontos lenne még, de egyelőre nem valósult meg?

– A munkaidő alatti étkeztetés biztosítása, ami különösebb intézkedés és jelentős pénzügyi ráfordítás nélkül bevezethető lenne. Bár most a civil társadalom rengeteg adománnyal látja el a kollégáinkat, és a MESZK már kapcsolatban áll például az #Etesdadokit! jótékonysági csoporttal, és segítünk koordinálni a tőlük érkező felajánlásokat, de egy elhúzódó járvány esetén ez nem biztos megoldás. A fenntartó feladata lenne, hogy a frontvonalban dolgozó egészségügyiekről gondoskodjon.

– Levelükben jelezték, hogy kevés a védőfelszerelés a végeken. Azóta érkeztek szállítmányok az országba, a szétosztás is elkezdődött. Mennyit javult a helyzet?

– Történt elmozdulás, de a kamarához érkező visszajelzések alapján mennyiségileg és minőségileg még nem elegendő a betegellátáshoz a később tömegessé váló fertőződések idején. Egyértelműen érezzük, hogy nem megfelelő az ellátottság, és vannak problémák a szállításokkal. Volt olyan intézmény, ahol a fejenként napi két darab, egyszer használatos sebészi maszk mellé kaptak a kollégák egy vasalót, hogy hővel fertőtlenítsék azokat.

Bármilyen feladatot is végez egy ápoló, az új betegfelvételek esetében ápolásszakmailag potenciálisan fertőzöttnek kell tekinteni a betegeket, a legfontosabb, hogy rendelkezésre álljon olyan kórterem, ahol izolálni lehet a pácienseket. A védőeszközöket és a kézhigiénés szereket nemcsak veszélyhelyzetben, hanem békeidőben is biztosítani kell az ellátáshoz, márpedig ebben eddig is voltak hiányosságok. Ez az igény járványveszély esetén fokozott.

– A miniszterelnöknek írt levelükben azonnali, egyhavi plusz bért is kértek a szakdolgozók számára. Miért?

– Azért, hogy a közvetlen betegellátást végzők csak a gyógyító feladataikra tudjanak koncentrálni. A mi kollégáinknak nincsenek tartalékaik, így aggodalommal tölti el őket a mostani helyzet, ami a családjaik anyagi biztonságát is veszélyezteti. A biztonságos betegellátás csak akkor lehetséges, ha az ápolóknak nem kell az otthoni problémák miatt aggódniuk.

– Az operatív törzs legutóbb arról döntött, hogy az egészségügyben dolgozók ingyenesen használhatják a helyközi járatokat. Valósnak érzik ezt a támogatást? 

– Jelenleg ez lehet nagy segítség, de a járvány tömegessé válása esetén, amikor már folyamatos szolgálatot teljesítenek a kollégák az intézményekben, ezt kevesen tudják majd igénybe venni.

– Vannak, akik már a járvány kezdetén felmondtak a munkahelyükön, mondván, nem teszik kockára sem saját, sem hozzátartozóik egészségét. Mások a család nyomására hagyták hátra hivatásukat ebben a nehéz helyzetben.

– Mi is tapasztalunk szélsőséges megnyilvánulásokat, és ismerjük a lelki vívódást a család és a hivatás között. Tudjuk, hogy volt olyan intézmény, ahol egyszerre tíz kollégánk mondott fel. Naponta 20-30 telefonhívás, és ugyanennyi levél fut be a kamarához, a panaszokat összegyűjtjük, és anonimizálva eljuttatjuk az egészségügyért felelős államtitkárhoz is. Rengeteg munkajogi problémával keresnek meg bennünket, például azzal kapcsolatban, hogy a magán egészségügyi szolgáltatók 70 százaléka bizonytalan ideig szüneteli a munkát, vagy fizetés nélküli szabadságra küldi a dolgozóit, felmondással fenyegetve őket. Ilyenkor muszáj kérni a munkaadótól az írásbeli felmondást, ugyanis ha a munkavállaló maga mond fel, vagy közös megegyezéssel hagyja ott a magánellátást, elesik azoktól a juttatásoktól, amelyek regisztrált álláskeresőként megilletik.

Számosan kérdezik, mi lesz a gyerekekkel azokban a családokban, ahol mindkét szülő az egészségügyben teljesít szolgálatot. A nagyszülők kiestek a sorból. Megoldás lehet a felváltott beosztás, ám ha a házaspár egyik tagja karanténba kerül, a másik pedig dolgozik, nincs hová tenni a kisebb gyerekeket. Nincs hivatalos megoldás, nincs kiépítve a rendszer a hétköznapi problémák kezelésére.

A pánik, a félelem rendkívüli módon befolyásolják a dolgozóinkat, akik a veszélyhelyzetben biztonságot várnának a munkahelyeiken, aminek alapja, hogy pontosan tudják, milyen feladatot, hol, mikor, és milyen eszközökkel kell ellátniuk.

– A helyzet mindenki számára új.

– Elsősorban lelkileg és fizikailag nem vagyunk felkészülve arra, ami történik és történni fog. Bár az idősebb ápolók ismerik a mozgósítás, vezénylés fogalmát, a fiatal korosztályt megdöbbenti ez a kötelezettség. Nincs számunkra más lehetőség, mint egymás segítése, a szakdolgozói társadalom véd- és dacszövetsége, amiben az életkoruk, betegségeik miatt a frontvonalból kieső kollégák a háttérből sokat tudnak segíteni szervezéssel, lelki támogatással. Most bebizonyosodik, hogy nemcsak szlogen, hogy a szakdolgozók viszik a vállukon az egészségügyet. Ápolásszakmailag kijelenthető, hogy járványhelyzetben a feladatok 80 százalékát az ápolók végzik a betegellátásban, hiszen a koronavírusra jelenleg nem áll rendelkezésre terápia. Az ápoláson áll és bukik a közepesen súlyos betegek ellátása.

– A miniszterelnök a napokban arról számolt be, hogy 105 ezer, 65 év alatti szakdolgozó mozgósítható a fertőzöttek ellátására. Önök is ennyivel számolnak?

– Igen, ma Magyarországon valamennyi, egészségügyi ellátást végző, 65 éven aluli, működési kártyával rendelkező egészségügyi szakdolgozó van. Közéjük tartoznak a gyógymasszőrök, az egészségügyi gázmesterek (rovarirtók – A Szerk.) és működési kártyával rendelkező természetgyógyászok is. Az ő mozgósításuk a logisztikában embert próbáló lesz. A tömeges megbetegedések szakaszában az élvonalban alkalmazható intenzívterápiás szakápolók száma nem éri el a kétezret az országban.

– Osztályokat ürítenek ki, járványkórházak létesülnek, ideiglenes ellátó helyek alakulnak. Hogyan változott az ápolók munkája?

– A koronavírus-járvány, a védekezés most mindent felülír. A költöztetések, az osztálykiürítések során a munkát a mi ápolóinknak kellett elvégezniük, hiszen a műszaki- gazdasági területen dolgozó egészségügyiek lassan egy évtizede rendkívül alulfizetettek, így nagyon kevesen vannak. Ugyancsak a szakdolgozókra maradt azoknak a krónikus, ápolásra szoruló betegeknek az összecsomagolása, hazaindítása, akiket a járványügyi helyzet miatt otthonukban ápolnak tovább a hozzátartozók, akik most nem jöhettek be az intézményekbe, hogy ebben segítsenek. Volt olyan osztály, ahonnan egyetlen nap alatt 27 beteget bocsátottak el.

Közben arra is gondolniuk kellett, hogy az elkövetkező időkben, amikor várhatóan 24-48-72 órát töltünk majd a kórházakban, méltó pihenőhely álljon a szakszemélyzet rendelkezésére, hogy ne a földön, matracokon kelljen aludniuk. Ezt is önerőből kellett megoldaniuk.

– Ebben a helyzetben nem lenne hasznos, ha lenne országos főápoló?

– Ha valamikor, akkor ma kimondhatjuk, hogy szakmailag, irányításban és szimbólumában egyaránt hiányzik.

– Milyen többletfeladatokat vállal a MESZK?

– A legfontosabb most, hogy nyugodtak, körültekintőek maradjunk, hogy a kollégáink érezzék, hogy van, aki segíti őket. A Semmelweis Egyetemmel közösen szakmai anyagokkal, videókkal támogatjuk ápolóinkat a felkészülésben, a védőruhák, védőeszközök helyes használatában, a MESZK honlapján számos szakmai ajánlás és oktatóanyag elérhető.

Két nappal ezelőtt a területi szervezeteinkkel közösen, a kamarai tagdíjakból 100 millió forintot fordítottunk védőeszközökre, gyorstesztekre kollégáink számára, elsősorban maszkokat, valamint szemüvegeket, arcvédőket, egyszer használatos ruházatokat vásároltunk. Területi szervezeteink számos intézmény szociális helyiségét, pihenőhelyét tették komfortosabbá, hogy a frontvonalban küzdők emberi körülmények között pihenhessenek.

A jövő hét elején 24 órában működő call-centert biztosítunk a lakosság számára, a telefonvonalak végén magasan képzett, nagy gyakorlattal rendelkező kollégák segítenek az eligazodásban. Nagyon sok, 65 év feletti kollégánk jelentkezik a kamaránál, akik home office-ból segítik szűkebb környezetüket, kollégáikat, lakóközösségeiket. Ők tudják, hogy békeidőben nagy szükség lesz majd rájuk. A MESZK országos elnökségének valamennyi tagja vagy a betegágyak mellett, vagy – az idősebbek – önkéntesként, otthonról segíti a kollégáikat.

– Jól érzékelem, hogy aggódik?

– Igen, félek. Rettegek attól, hogy milyen veszteségeink lesznek. Ha a kollégáink megbetegszenek, és el nem is veszítjük őket, maradandó egészségkárosodást szenvedhetnek, és nem lesz, aki naponta 14 kilométert gyalogol az osztályon. Nem lesz, aki ápolja, gondozza a betegeket. Ha most nem biztosítjuk a számukra a megfelelő eszközöket, akkor egy maroknyi sereggel fogjuk az elkövetkező évek betegellátását végezni. Ami egy hete még fontos volt, az mára már nem számít. Társadalmilag is óriási trauma ez.

Az ápolásszakma felnőtt a feladathoz, a kollégáink olyan képzettséggel és gyakorlattal rendelkeznek, hogy helyt fognak tudni állni. Aki segítő hivatást választ, mindig tudja, hogy mi a kötelessége. Ám ehhez rendkívüli támogatásra van szükség a kormányzat és a társadalom részéről egyaránt. De bárhogyan is alakuljon, ha eljön a békeidő, az egészségügy soha nem lehet már olyan, mint eddig.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Az Önök folyamatos tájékoztatását támogatják:

hirdetés
hirdetés