hirdetés
2022. december. 07., szerda - Ambrus.
hirdetés

"Ez a struktúra és munkamegosztás az első hullámban már bizonyított"

A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást, a politikai hangulatkeltések ellenére most a szakembereink elhivatottsága és teljesítménye a záloga a sikeres járványkezelésnek, írta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szombaton a Facebook-oldalán.

A tárcavezető úgy fogalmazott: ebben az évben már másodjára kényszerülünk visszahúzódni szűkebb pátriánkba az egészségünk védelmében. Tesszük ezt annak reményében, hogy kellően lelassíthatjuk a koronavírus terjedését a megfelelő vakcina elérhetővé válásáig. A hangsúly pedig a garantáltan biztonságos és hatékony oltóanyagon van, mutatott rá. Mint írta, több ország, számos gyártója jelentett be kecsegtető eredményeket, de fontos leszögezni a tényeket: az új típusú koronavírus felbukkanása óta már többszörösen felül kellett vizsgálni a típusos tünetek, az alkalmazandó terápiák és medicinák listáját.

Kásler Miklós azt írta, hosszú hónapok óta dolgozik együtt az érintett területek legkiválóbb képviselőivel, akikkel a rendelkezésre álló szakirodalom és tapasztalatok legszélesebb skáláját elemezve készítenek elő valamennyi döntést. Kiemelte, a jelenlegi rendkívüli helyzetben pedig a kormányzati feladatmegosztás azzal segíti a munkát, hogy a járványügyi és egészségszakmai döntések támogatását és szigorú operatív végrehajtását az Operatív Törzs és az egyenruhás testületeink vezetőjeként, a belügyminiszterhez delegálja.

Ez a struktúra és munkamegosztás pedig a járvány első hullámában már látható és érezhető eredményességgel bizonyított, jelezte a miniszter.

"Mindannyiunk közös érdekében higgadtságra és mértéktartásra intek valamennyi véleményformálót, ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy bár pontosan nem tudhatjuk mi vár még ránk, de az biztos, hogy a végén, közös erővel, győzni fogunk", zárta bejegyzését Kásler Miklós.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Belső rögzítők - A töréskezelés AO kézikönyve

    A könyvet technikai kézikönyvnek tekinthetjük, de az ennél sokkal több. Az alapokat értelmezi az első fejezetben. Ez...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Az EKG helyes értelmezése

    Az EKG a leggyakoribb vizsgálatok közé tartozik, ezért is igen fontos az eredmény helyes értelmezése és annak alapján a legmegfelelõbb teendõk...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...